Bákai Magdolna: Életcsepp
2017. december 30. szombat, 09:57    PDF Nyomtatás E-mail
Életcsepp

Az élet rövid,
úgy éld meg minden percét,
hogy később ne bánd.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Előbbi Kémia: Te
2017. december 21. csütörtök, 11:59    PDF Nyomtatás E-mail
Te

Hallom hangodat,
látom arcodat, vágylak,
de nem talállak.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Balázs Ildikó: Ébredés
2017. december 21. csütörtök, 10:10    PDF Nyomtatás E-mail
Ébredés

Az álom veled

egyben fáj és melegít
a valóságban.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Egy exfüggő naplója (4.): Tönkretett szerencse
2015. október 23. péntek, 05:44    PDF Nyomtatás E-mail

Kávé, meló, kaja, egy gyors telefon, és elkezdhetem az este nyolcig tartó értelmetlen várakozást a sápadt szobámban. Hogy miért értelmetlen fetrengeni? Mert pénzem van, köcsögök! Ma mindenkit lehúzok! Van fedezet, nem félek játszani, tudod, ki fog ma engem kiblöffölni!!! Majd, ha egy nap üresek lesznek a kocsmák!

Telnek, múlnak az órák – persze semmi máson nem jár az agyam, csak a zsetonok kocogása visszhangzik a fejemben. Nyolc óra, ideje indulni. Fél kilencre ott vagyok: fél óra késés kell. Így tudják, hogy nem valami lúzerrel van dolguk. Persze kelletlenül is elsőnek érkezem, csak a bártulaj van jelen, aki talán még nálam is nagyobb függő. – Lesz ma valami? – bököm ki mintha csak erre jártam volna. Persze ő nem felejtette el, hogy legalább tízszer hívtam a nap folyamán, de legyintve csak annyit mond: „Remélem.” Míg lassan szivárogni kezdenek a kártyástársak, megtárgyalom vele a tegnapi bukásokat, mákolásokat, illetve azt, hogy az elmúlt öt évben ki, milyen lappal vesztett vagy nyert eget rengetőnek tűnő összegeket. Természetesen én külön figyelmet igényelek ilyen téren, így vigyázok, hogy a legtöbb panasz tőlem jöjjön. 

– Király! Vagyunk négyen. Elkezdjük? 
A többi reszkető paklibűvölőnek sincs kifogása a „hatalmas” ötlet ellen, így indulhat a játék. Mindenki félve játszik, hiszen csak akkor éri meg igazán nagyot bukni, ha már többen vagyunk, valamiért kis társaság kis téteket jelent. Ilyenkor kevés az igazi küzdelem a pókerasztaloknál, mert mindenki inkább elengedi a lapjait, minthogy elfogyjon a pénze a többiek érkezése előtt. Ebből – így utólag – azt a következtetést tudom levonni, hogy ha már vesztesz, akkor azt mindenki előtt tedd, mert hetekig lehet sírni azon, hogy „nincs igazság".

De az emberek lassan gyűlnek, a tétek és a csaták száma pedig arányosan növekszik. Mondjuk, nem is ez a lényeg, hanem hogy nyerek. Méghozzá nem is keveset. Éjfél felé jár, én meg nem tudom letörölni a vigyort az arcomról, ráadásul mindenkinek beszólok, mint valami „nagymegmondó” köcsög. – Ejsze nem megy, Sanyikám? Majd következőkor! Vegyél még zsetont, le se törődd, neked úgyis van pénzed, nekem meg nyernem kell valakitől. Ezek a beszólások nem csak rám jellemzőek, hanem arra, aki előtt sok zseton van. Ilyenkor te vagy a góré, a többiek csak káromkodjanak. Majd hazafele ráér együttérezni velük, hanem pedig majd meséltek egymásnak, amikor mindketten veszítetek. 

Egyszer csak bejön a szórakozóhelyre egy pár jól ismert nagydarab részeg maffióka, aki szintén játszani akar, viszont nincs már hely az asztalnál. Ezért egy elesettnek látszó gyereket megfenyegetnek, hogy „gátat tömnek vele a Küküllőn", ha nem fejezi be a „sünnyögést” és tűnik el még a kocsmából is. A srácnak nincs mit tenni, kér pár kör haladékot a távozásra, majd – mivel úgyis csak kevés zseton van előtte – egy jobbacska lapra all–in-t rak.  Peche van, de nem vesztett sokat este, így különösebben nincs miért aggódnia.

A szekrényhátúak nem kevés italt tölthettek a kobakba és nem lennék meglepve, ha kiderülne, drogot is fogyasztottak. Egy azonban biztos: bunkók és nem szeretnek veszteni. Ettől kezdve, csak a függőségük tartja az embereket az asztalnál, továbbá az, hogy bemagyarázták maguknak: beléjük biztos nem köt a két börtöntöltelék. Pedig igen. Mindenkinek beszólnak és folyamatosan fenyegetnek, néha még tettlegességig is fajul a dolog. Meghal a játék, a tömeg nagyja feláll az asztaltól és sörözik a bárpultnál. Mikor a nemkívánatos személyek rájönnek, hogy senki nem akar velük játszani – mivel a játék csak akkor játék, ha ők nyernek –, kezdetben meghívnak mindenkit egy kör piára, majd ha ettől sem javul a helyzet, akkor jön a „beszari, semmi, tolvaj emberek vagytok, mert elnyertétek a pénzem és nem adtok még esélyt sem, hogy visszaszerezzem” című, süket fülekre találó pofázás. Ekkor kéne lerakni még a sört is, majd hazamenni, de mindenki reménykedik, hogy megunják és elmennek a rendbontók. Persze sosem távoznak reggelig. 

Te meg ott állsz, némi pénzzel és hatalmas játékkedvvel a bárnál, tudva, hogy csak egyszer az életben volt szerencséd, akkor sem lehetett kihasználni két barom miatt. 

Másnap felkelsz: kávé, meló, kaja, pár gyors telefon, és értelmetlen várakozás este nyolcig… 

Fülöp-Székely Botond

„folytatása" következik 

 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fábián Kornélia: Gyönyörű nemzedék
2015. május 22. péntek, 12:28    PDF Nyomtatás E-mail
Gyönyörű nemzedék

Csodálom a fiatalokat. Drukkolok nekik azért, hogy az iskolacsengős, ballagó léptek után, a saját ütemüket megtalálva indulhassanak el a maguk útján. Igen, az életbe, amit ezekben a májusi, júniusi napokban valamiért nagybetűsnek mondunk, mintha eddig el akartuk volna titkolni előlük: az élet bizony nagy kihívás. Lássuk be: kisded titkunkkal hoppon maradtunk, hiszen ők ezt már nélkülünk is jól tudják. 

Csodálom őket, mert erősek abban a jóban, és abban a rosszban, amit annak a szabadságnak köszönhetnek, ami diákként nem adatott meg nekem. 

Csodálom őket azért is, mert élni tudtak szabadságukkal, és besöpörtek maguknak mindent, amit csak lehetett. Övék a kitartás és a megalkuvás, az értelem és a sötétség. Övék minden, mert ráhajtottak mindarra, amit a divat hozott s a divat visz el, hiszen kellett, hogy embernek érezzék magukat egy olyan világban, ahol a pénz az úr. 

Csodálom őket, mert vérükben hordozzák a komolyságot és a könnyelműséget, a szemérmet és a ledérséget, lelkükben pedig ott a beoltott érték, amit a világ diktálta szellemi bóvlival könnyedén elfednek. 

Csodálom őket, mert szépek és egészségesek, optimisták és tehetségesek. Szavuk, ha felszínes is, de figyelmük éber, s jól tudják: azért, ami ma a világban van, felelős az is, aki egy lépéssel előttük járt. Megítélik hát a szülőket és a szomszédokat, a papokat és a tanítókat, a butákat és az okosokat. Megítélik az egész világot, s egy új látomással, ami csak az övék, nekivágnak… 

És hiszem: ellentétben velünk, nem fognak elbukni a látszaton. Mert ez a gyönyörű nemzedék, aki ma ballag, sejti: holnap nem a nagybetűs élettel, hanem az élet egyszerű, hétköznapi valóságával fog találkozni. A célt tévesztett, őrült hajszával, amiben mi magunk is csak egy ballagásnyi időre álltunk meg, hogy átadjunk nekik egy csokrot, aminek nincs már igazi mező illata… 

De szembesül azzal is, hogy a tisztesség és becsület, amiről az ünnepi beszédek és köszöntések idejére ismét lefújtuk a port, másképp értendőek ma, mint ahogyan azt a belső hang diktálja. És tapasztalni fogja azt is, hogy a nemes harc, amiről hallott, eszméletlenül kegyetlen, így hát valódi eszmét kár lenne áldozni érte. Tudni fogja, mert átlát a látszaton, hogy új nevén a harc nem más, mint könyöklés. Vagy ahogyan mondani szokás ebben a profán világban: légy te az erősebb kutya… Erről szól.

Fábián Kornélia

Fotó: Erik Johansson
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


4. oldal / 13