Fábián Kornélia: Gyönyörű nemzedék
2015. május 22. péntek, 12:28    PDF Nyomtatás E-mail
Gyönyörű nemzedék

Csodálom a fiatalokat. Drukkolok nekik azért, hogy az iskolacsengős, ballagó léptek után, a saját ütemüket megtalálva indulhassanak el a maguk útján. Igen, az életbe, amit ezekben a májusi, júniusi napokban valamiért nagybetűsnek mondunk, mintha eddig el akartuk volna titkolni előlük: az élet bizony nagy kihívás. Lássuk be: kisded titkunkkal hoppon maradtunk, hiszen ők ezt már nélkülünk is jól tudják. 

Csodálom őket, mert erősek abban a jóban, és abban a rosszban, amit annak a szabadságnak köszönhetnek, ami diákként nem adatott meg nekem. 

Csodálom őket azért is, mert élni tudtak szabadságukkal, és besöpörtek maguknak mindent, amit csak lehetett. Övék a kitartás és a megalkuvás, az értelem és a sötétség. Övék minden, mert ráhajtottak mindarra, amit a divat hozott s a divat visz el, hiszen kellett, hogy embernek érezzék magukat egy olyan világban, ahol a pénz az úr. 

Csodálom őket, mert vérükben hordozzák a komolyságot és a könnyelműséget, a szemérmet és a ledérséget, lelkükben pedig ott a beoltott érték, amit a világ diktálta szellemi bóvlival könnyedén elfednek. 

Csodálom őket, mert szépek és egészségesek, optimisták és tehetségesek. Szavuk, ha felszínes is, de figyelmük éber, s jól tudják: azért, ami ma a világban van, felelős az is, aki egy lépéssel előttük járt. Megítélik hát a szülőket és a szomszédokat, a papokat és a tanítókat, a butákat és az okosokat. Megítélik az egész világot, s egy új látomással, ami csak az övék, nekivágnak… 

És hiszem: ellentétben velünk, nem fognak elbukni a látszaton. Mert ez a gyönyörű nemzedék, aki ma ballag, sejti: holnap nem a nagybetűs élettel, hanem az élet egyszerű, hétköznapi valóságával fog találkozni. A célt tévesztett, őrült hajszával, amiben mi magunk is csak egy ballagásnyi időre álltunk meg, hogy átadjunk nekik egy csokrot, aminek nincs már igazi mező illata… 

De szembesül azzal is, hogy a tisztesség és becsület, amiről az ünnepi beszédek és köszöntések idejére ismét lefújtuk a port, másképp értendőek ma, mint ahogyan azt a belső hang diktálja. És tapasztalni fogja azt is, hogy a nemes harc, amiről hallott, eszméletlenül kegyetlen, így hát valódi eszmét kár lenne áldozni érte. Tudni fogja, mert átlát a látszaton, hogy új nevén a harc nem más, mint könyöklés. Vagy ahogyan mondani szokás ebben a profán világban: légy te az erősebb kutya… Erről szól.

Fábián Kornélia

Fotó: Erik Johansson
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: Beérett...
2014. október 06. hétfő, 09:05    PDF Nyomtatás E-mail
Beérett…

Penészben sántált
tavaszunk szekere és
mégis oszlott a köd – 
korábban nem láttam. 


Pára már nincsen,

s a fény felköltött
ezernyi hullámot,
mi sárban köhögött.

S nincs gondolat,
elfogytak az emlékek,
de született egy mosoly,
s érzem, hogy lennének.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: Hét eleji meglátás
2014. július 07. hétfő, 14:15    PDF Nyomtatás E-mail
Hét eleji meglátás

Ne irigységtől 

sárgulj - keretezd be a
napsugarakat.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Curcubet Dávid: „Szabadság” – kell nekünk?
2014. május 20. kedd, 09:53    PDF Nyomtatás E-mail
A szabadságszólamok margójára… 

Az elmúlt hetekben tudósítások, riportok, elemzések tömkelege szólt az ukrajnai krízisről. Vádak és dicséretek hangzottak el, elvek, nagy szavak, mint: fasizmus kontra demokrácia, kommunizmus kontra szabadság. Sokat gondolkodtam, vajon milyen célok rejtőznek e kifejezések hangoztatása mögött? Én, mint egy egyszerű diák, mit nyerek belőle? Fontos erről egyáltalán tudnom? Így sorra vettem az elmúlt néhány hónap történéseit. Rájöttem, hogy milyen felemelő mikor egy egész város, sőt ország küzd együttes erővel a „nagy célért”: szabadság! A történelemben háborúk, felkelések törtek ki e címszó alatt. De vajon minden esetben valódi szabadságról beszélhetünk? – elmélkedtem tovább. Vagy a szabadságért való küzdelem nem válhat egyoldalúvá?


A történelemkönyveimet olvasgatva arra kellett ráeszmélnem, nem mindegy, minek a szabadságát próbáljuk elérni. Emberek vérüket ontották egy nemzet, egy eszme, egy vallás akadályozatlan létezéséért. Kétségtelenül számos őszinte ember áldozta fel önmagát e célokért, de a szószólók később nemegyszer megmutatták igazi énjüket. Gondoljunk csak a francia forradalomra, az elnyomásból még nagyobb elnyomás lett. Az igaz elvek mögött megátalkodott politikusok álltak. 

Próbáltam párhuzamot vonni a történelem nagy eseményei és a jelenkor meghatározó változásai között. Így megfogalmazódott néhány kérdés, melyre érdemes mindenkinek magának megkeresnie a választ. Érdemes-e minden hangoztatott szólamot készpénznek vennünk, vagy jobb, ha megpróbálunk a színfalak mögé látni? Hiszen személyes tapasztalataink is mutathatják, hogy mindig mindenből valakinek haszna van… Biztos, hogy az kell nekik és nekünk, amiről nagy szónokok vagy akár egyszerű emberek igyekeznek minket meggyőzni? – gondoljunk csak a mindennapi életünkre.

Végül érdemes megfogalmaznunk, hogy számunkra mit is jelent a szabadság, amire vágyunk. Valóban az a szabadság, amit mi annak gondolunk? Választ keresve rájöttem, hogy a világ – egy közhellyel élve – se nem fehér, se nem fekete, inkább szürke. És hogy mi hasznunk ebből? Számtalan esemény okoz nekünk örömet vagy szomorúságot, és mindig maradnak rejtett tényezők, melyek kulcsot jelenthetnek a megértéshez. A mi felelősségünk, hogy ezekre szert tegyünk. Mindnyájunknak, egyenként. Bár nem leszünk mindannyian annak a bizonyos kulcsnak a birtokában; a végcél, hogy mindenki megtalálja a magáét a maga zárához. Ekkor érthetjük csak meg, milyen szerepet játszik életünkben a szabadság, ami megteremtheti egy valóban demokratikus társadalom alapját.

Curcubet Dávid végzős diák

A szerző a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán Az év diákújságírója kategóriában 3. helyezést ért el 2014-ben.  
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: Ne pillants
2014. április 08. kedd, 06:27    PDF Nyomtatás E-mail
Ne pillants 

Havaznak a fák tavasszal,
télen lehullnak a csillagok,
ősszel zuhognak a levelek,
esnek nyáron a pillangók.
Csendben múlik minden,
nem marad a pillanat:
súgnám neked, szeretlek,
de eget fest a pirkadat.
Hunyd le gyémánt szemed,
s mire újra kinyitod:
minden, ami mezsgyén állt,
elsorvad vagy feldobog.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


5. oldal / 14