45 millió lej az árvíz sújtotta területeknek
2010. július 29. csütörtök, 10:53    PDF Nyomtatás E-mail
Két határozatot is hozott a kormány, melyekkel nagyobb összegeket folyósít az árvíz- és földcsuszamlás sújtotta területek számára.
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter kijelentette, az összegből 30 milliót az árvíz által érintett megyék kapnak (Hargita, Kovászna, Tulcea és Iaşi), míg a fennmaradó 15 millió lejt a földcsuszamlás sújtotta településeknek juttatnak el.

Ugyanakkor az árvizek megelőzésére szánt összegekről is döntöttek: az idei természeti csapások bekövetkezte előtt évi 438 millió lejt szántak volna erre a célra a következő három évben, ám utólag módosították az idei összeget, így idén közel 900 millió lejt fordítanak árvizek megelőzésére országos szinten.

uh.ro
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Toró T. Tibor: Alkotmányos jogunk szót emelni
2010. július 29. csütörtök, 10:45    PDF Nyomtatás E-mail
Alkotmányos jogunk szót emelni és békés, demokratikus úton fellépni autonómiatörekvéseink érdekében – válasz Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét ért támadásokra.

Mind a látogatottság, mind a politikai párbeszéd szempontjából kiemelkedően sikeres volt a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nem hiába követte akkora médiafigyelem az idei rendezvényeken elhangzottakat.

Miközben örülünk annak, hogy végre kellő mértékben sikerült felkelteni a román közvélemény figyelmét dolgaink iránt, ugyanakkor sajnálattal állapítjuk meg, hogy több mint húsz évvel a romániai rendszerváltozás után sem a hiteles tájékoztatást szolgálni hivatott média, sem a politikai elit nagy része nem volt képes meghaladni a sajátos romániai nacionálkommunizmusban gyökerező magyarellenes mentalitását.
Bővebben...
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Mentor Díj a tehetségek támogatóinak
2010. július 29. csütörtök, 10:43    PDF Nyomtatás E-mail

Mentor Díjat alapít A Közösségért Alapítvány, a MOL Románia partnere a tehetségek gondozói által végzett munka elismerésére.

Az egyenként 8000 lej értékű díjat évente tíz személy kaphatja meg: olyan Romániában tevékenykedő tanárok és edzők, akiknek meghatározó szerepük volt abban, hogy fiatal tehetségek induljanak el a sikerek útján a művészetekben, a sportban és tudományok területén. A díjra bárki benyújthat jelölést, az alapítvány kuratóriuma 2011 februárjában dönt az első kiírás díjazottairól.
„A MOL Románia idén ötödször finanszírozta a Segíthetek? Tehetségtámogató Programot, és a program során láttuk, milyen fontos szerep jut a tehetségeket felkészítő tanároknak, edzőknek, akik a legtöbb esetben a háttérben maradnak, akik neve alig válik ismertté” – érvelt a program szükségessége mellett Ferencz Szabolcs a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Bővebben...
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Udrea a kormány átalakításáról beszélt
2010. július 28. szerda, 12:31    PDF Nyomtatás E-mail
Bár tavasz óta folyamatosan hallani kormányátalakításról, a megszorító intézkedések bevezetése óta ez tovább erősödött, eddig mégis váratott magára. Azonban nem tovább, mint szeptember eleje. Legalábbis amennyiben hinni lehet Elena Udreának...
A turizmusért és a vidékfejlesztésért felelős miniszter ugyanis a B1 televíziós csatornának adott interjújában arról beszélt, hogy a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) berkein belül mindenki feszülten várja szeptember elsejét. Ekkor készül el ugyanis a miniszterek tevékenységének a kiértékelése, ami után személyi változások is várhatóak.
„Szeptember elseje után személycserék várhatóak a minisztériumok élén. A válságkezelésről nem csak beszélni kell, azt gyakorlatba is át kell ültetni. Akinek ez nem sikerül, vagy nem akarja, vagy más miatt nem teszi meg, az szankciókra számíthat, annak mennie kell” – mondta Udrea.
A csinos politikus arra azonban nem tért ki, hogy ez csak a PDL kötelékeihez tartozó minisztereket érinti-e, vagy a teljes kormányt, beleértve ebbe az RMDSZ-es tárcavezetőket is.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Heves esőzésre, áradásra figyelmeztetnek
2010. július 27. kedd, 08:52    PDF Nyomtatás E-mail

Az Országos Meteorológiai Intézet sárga kódjelzést bocsátott ki ma 18 óráig Erdély nagy részére. Erdélyben, Máramarosban, a Keleti- és Déli-Kárpátokban és a hozzájuk tartozó dombságon torrenciális esőzésre van kilátás, mondják az időjósok. A csapadék mennyisége eléri a 20-25 litert négyzetméterenként, helyenként pedig meghaladja az 50-60 litert is. Az esőzések során megerősödik a szél és a jégeső lehetősége sem kizárt.
Ugyanakkor az Országos Hidrológiai Intézet is figyelmeztetést adott ki. Ennek értelmében sárga kódjelzés van érvényben az ország központi és északi régiójának folyóin, ezeken a területeken hirtelen vízhozam-növekedésre, esetleges áradásra is számítani lehet. Megyénkben a jelzés a Kis- és a Nagy-Küküllőre, a Homoródra, a Vargyas-patakra, valamint az Olt felső és középső szakaszára érvényes egészen 22 óráig.
uh.ro

 
FacebookTwitterGoogle bookmark


462. oldal / 464