Míves Emberek Sokadalma Székelyudvarhelyen
2010. július 28. szerda, 12:22    Nyomtatás
Pénteken, július 30-án nyitja meg kapuit a 11. Míves Emberek Sokadalma a Székely Támadt-várban. A kétnapos rendezvény leginkább a hagyományos mesterségek bemutatására épül, ezúttal is számos újdonsággal, különlegeséggel várja a látogatókat.
Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a pénteken nyíló Míves Emberek Sokadalma, melynek idén is a székelyudvarhelyi Székely Támadt-vár ad otthont. A kétnapos Míves Emberek Sokadalmára (MES) több mint száz kiállító jelezte részvételi szándékát, mondta el Lőrincz Zsuzsanna főszervező, az Artera Alapítvány vezetője. A mostani MES kicsit más lesz, hiszen az újdonságok, különlegességek mellett, a szervezés is új formában, új partnerek, társszervezők bevonásával zajlott. „Ami a legfontosabb, hogy akikért szervezzük a MES-t, azok segítenek a szervezésben, sok kézműves partnerünk van, az Erdélyi Kézműves Céh, valamint a Góbé-termékeket forgalmazó Székelyföldi Üzletlánc is segít” – mondta el a szervező. Idén is sok lesz a hagyományőrző program, színvonalas koncertek, táncegyüttesek és mesterség-bemutatók hada várja a látogatókat. A gyermekprogramok ezúttal még hangsúlyosabb szerepet kapnak, nekik több kikapcsolódási lehetőséget ígérnek a szervezők.
Lőrincz Zsuzsanna még elmondta, hogy az idei MES-en az iparművészeti termékek is megjelennek, több képzőművész vesz részt kiállítóként. A zenei programok közül említést érdemel a budapesti Cimbaliband, ugyanakkor a Magyarpalatkai Cigányzenekar, valamint Murányi Tóni és zenekara fellépése is igazi különlegesség lesz.
A rendezvényről még többet a www.artera.ro honlapon lehet olvasni.
uh.ro
 
FacebookTwitterGoogle bookmark