Fülöp-Székely Botond: A székely jelen
2014. március 11. kedd, 06:27    PDF Nyomtatás E-mail
A székely jelen

Midőn ferde eszmékből 
szivárog az átok,
sokszor csak némaságot, 
cinkosságot látok.


Láthatjuk mindnyájan,

hogy a szabadság, 
bár e világra termett, 
üldözték, így távoznia kellett.

Most ássuk el az igazságot,
mert nem nekünk való,
így tán eljut a jövőbe,
mint egy trójai faló.

Lehet, hogy ott majd
érteni és értékelni tudjuk,
mert ez nélkül
nem lehetünk, csak foglyok. 

Ne csak említsük,
hogy milyen volt régen:
voltak hőseink,
kiknek eszméiben hittünk.

Most is gyűl a felhő,
vegyük már észre,
tettekkel készüljünk
a közelgő vészre. 

A székelység több ennél, 
nem vagyunk történelem,
a nemzet az ember, a haza, a tett, a jelen.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: A nő
2014. március 10. hétfő, 07:38    PDF Nyomtatás E-mail
A nő 

Lelkünk oltárán
viharos kontúr, olykor
ölelő otthon.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Egy exfüggő naplója: Egyszer volt, hol nem volt…
2014. február 25. kedd, 11:58    PDF Nyomtatás E-mail
Egy teljesen átlagos napról szeretnék beszélni. A mánusok, tegyük fel, keddet mutatnak, annak is a második felét, amikor már se dolga nincs az embernek, se ideje építő jellegű tevékenységekre. Ekkor szakad ránk az a rengeteg szabadidő, amely miatt teljesen elfoglaltak vagyunk. Mit is teszünk ilyenkor? Mondjuk, olyan dolgokat, mint a színes doboz bámulása, az internet látszólagos csodálatos lehetőségeinek kihasználása, illetve néhanap egy-két ital legurítása azokkal az ismerősinkkel, akik hozzánk hasonló okok miatt nem érnek rá semmire. Ilyenkor időnk nyílik arra, hogy sajnáljuk magunkat, esetleg megoldhatatlan problémákon gondolkodjunk, vagy egyszerűen csak szobanövényként meredjünk a pókhálós mennyezet felé… 

Egy darabig ezzel meg is elégedünk, hiszen „ma sok dolgunk volt a cégnél”, de idővel rájövünk, hogy valami hiányzik… A sok unalmas, nyálcsöpögős nap után jó volna valami izgalmasat tenni. El is kezdődik a telefonálgatás, de néhány nap után arra a következtetésre jutunk, hogy a sors fintora talán, de az emberek nem egyszerre jutnak el eddig, így a gondunkra, még jó esetben is, csak részleges megoldást találunk. Ennek ellenére egyszer élünk, ezért tovább kell próbálkozni, hiszen a rövidke életünk nem járhat le úgy, hogy össze legyünk zárva a saját elménkkel, bajainkkal. Van, aki hosszú évek múltán veszi észre a megoldását: nem igazán ment le a nap a szükséges decije elfogyasztása nélkül. Egy adott ponton mindegy lesz az is, miért kezdődött, most jó és a cél adott: ugyanazt tenni mindennap. Rengeteg új embert ismer meg, akivel el lehet beszélgetni a pohár mellett és legalább társaságban van, az ember pedig társas lény. Ezek után, ha egyedül is van, idővel mindegy lesz, hisz van ennek egy depresszív romantikája. Néha közülük kerülnek ki azok a személyek, akik észreveszik a szomszéd asztalnál kártyázó csoportot vagy a helyiség sarkában megbúvó játékgépeket. Engem a társaság mellett, a „kedd” esti izgalom hiánya mutatott be a szerencsémnek… és talán akkor kezdtem el igazán „élni”. 

Fülöp-Székely Botond

„folytatása” következik
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: Dekadens álom
2014. február 10. hétfő, 14:49    PDF Nyomtatás E-mail
Dekadens álom

Párnák közt fuvart vár az elmém –
kettétört a fogatom.
Tátogva imádkozom csendért, 
most kéményvirág a mondatom.
Kétségek közt kiabál a téboly,
varjak nőnek a plafonon.
Egyszer majd odaérek hozzád:
izzadva szemem szorítom.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: Légy a falon
2014. február 03. hétfő, 10:45    PDF Nyomtatás E-mail
Légy a falon 

Lettél, ha tettél, esetleg építettél, 

míg sokan eléd húzták a falat, te átadtad magad,
s talán ez lehet, mitől a városunk halad.

Ha a kultúra vergődik,
senki nem harcol, mindenki csak edződik,
metsződik és némán tűr,
akkor nagyon kéne valaki, aki az asztalhoz ül.

Felhők között táncol a kikelet,
lehozza a megváltó, de vajon ő ki lehet?!

Porszem a képen a városi vezetés,
kampányok helyett induljon a ténykedés,
ne legyen kérkedés, hisz fontosabb a létezés,
nem kell több tévedés, mert ez teher és
kevés a bírás; mikor haldoklik a nevetés, 
nő a sírás, a sírásás, hibáztatás és hibázás,
de le ne tegyétek a lantot, 
hiszen annyian ott vagytok, 
akik nem kértek, csak adtok.

Jó, mert vannak, akik játszanak egy darabot,
színpadon kedvességet sugárzó kis alakok,
és volt olyan, ki alkotott,
akkor is, ha tolla nyoma néhol picit zaklatott.

Voltak s vannak, kik nem viccből fognak ecsetet,
vonásaik nyoma reményükkel kecsegtet,
a világot lepték erdélyi tájakkal,
festményekkel, rajzokkal és egyéb munkákkal.

Volt, ki miatt az egész környék pezsgett,
a vasárnapi kiállítás a városunkban trend lett.

Jó volna egyszer színházba menni,
nem csak elcsépelt sorozatok között tenni-venni;
de ha már ezt nézed: keresd az értelmet,
ha tetszik egy klasszikus, azt nem kell szégyellned,
vagy ha megnézed, mit egy helyi ember feketében rendezett,
hisz alkotása táplálék az eszednek s a lelkednek.

Jusson eszünkbe a rengeteg papírra vetett alkotás,
érzés, gondolat és leírás.
Azt mondják, nincs semmink, s már kacsint is a kamera,
megrögzült egy pillanat, s ez palackunkban megmarad.
Ott van sok más is, például a zene, alkotóink munkáival
a média már tele.

Ők vágnak bele, nem várva bókokat,
átérzik, hogy fontos lehet minden egyes pillanat,
minden leütött billentyű, minden eljátszott akkord,
minden egyes érzés, mindegy, tegnap vagy ma volt.

S beszéljünk azokról is, kik a híreket hozzák, írják vagy mondják,
kezünkbe vagy szemünk elé nyomják.
Van köztük, ki gúnyol, vagy iróniát szolgál,
akinek cikke mellé kommenteket toltál,
mert fáj az igazság vagy az enyhe pimaszság, 
de voltak s kellenek, akik a véleményüket hangosan kimondják.

Neszek cikáznak odakint az éterben,
gondolatok a hangdobozban, ahogy én képzelem,
bárki derülhet velük, vagy csak figyelhet,
és egy-két gondolatot élete kosarába betehet.

Van, aki közösséget óv, mert munkát ad,
nem számít, hogy belekerül mindenbe a köménymag,
legalább ezt érezheted, hisz minden íz a víz lett,
minden élelmiszer csupán díszlet.

Van olyan, ki a világban hirdeti: él a nemzet,
körbeteker mindent, mert ő biciklire termett.

Mindent, mit teremtett a nép, van, aki védi,
a gyerekeken segít, nem csak bambán nézi,
s így, hogy a helyzet percenként súlyosabb,
értékelnünk kéne a hangsúlyos dolgokat.

Van, aki a csúcson volt, de nem bírta az ütemet,
ezért most az asztalhoz csak söröskancsót ütöget,
van, ki aprópénzért eljárt minden táncot,
s boldogabb embert a város ritkán látott. 

Van, ki szembeköpi rendszerünk,
nélkülük tán elveszünk, szamár mellett, néma ködben csend leszünk.

Mikor nincsen semmink, folyton ezt hallom,
vedd elő a tehetséget: légy a falon.

A fenti, "rímekbe szedett gondolatokat" a szerző Jakab Hunor Légy a falon elnevezésű karikatúra-kiállítására írta.  
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


3. oldal / 10