Fülöp-Székely Botond: A zászlóvivő fogadalma
2014. március 14. péntek, 15:02    PDF Nyomtatás E-mail
A zászlóvivő fogadalma 

Az, hogy zászlónkat
kezemben tarthatom, 
magasztos béklyó,
fenséges hatalom.


Az, hogy értünk lobog

a Kárpátok bércén,
nem mérhető
semmilyen emberi mércén.

Ha engem fog hívni
a székelység szava,
tudni fogom mindig,
hogy Isten akarata.

Jöhet majd ellenség,
idegen borzalom,
elvehet mindent,
a zászlót nem adom.

Ha börtönben kínoznak,
széttörik testemet,
lelkemben ott is égszínkék, 
arany sáv, Nap és Hold lebeg.

Amíg csak élek,
védem a nemzetet,
mert e föld szült,
s ha kell, eltemet.

Jöjjön rám átok,
vagy isteni kegyelet,
esküszöm a népnek,
esküszöm, hogy itt leszek!
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: A székely jelen
2014. március 11. kedd, 06:27    PDF Nyomtatás E-mail
A székely jelen

Midőn ferde eszmékből 
szivárog az átok,
sokszor csak némaságot, 
cinkosságot látok.


Láthatjuk mindnyájan,

hogy a szabadság, 
bár e világra termett, 
üldözték, így távoznia kellett.

Most ássuk el az igazságot,
mert nem nekünk való,
így tán eljut a jövőbe,
mint egy trójai faló.

Lehet, hogy ott majd
érteni és értékelni tudjuk,
mert ez nélkül
nem lehetünk, csak foglyok. 

Ne csak említsük,
hogy milyen volt régen:
voltak hőseink,
kiknek eszméiben hittünk.

Most is gyűl a felhő,
vegyük már észre,
tettekkel készüljünk
a közelgő vészre. 

A székelység több ennél, 
nem vagyunk történelem,
a nemzet az ember, a haza, a tett, a jelen.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: A nő
2014. március 10. hétfő, 07:38    PDF Nyomtatás E-mail
A nő 

Lelkünk oltárán
viharos kontúr, olykor
ölelő otthon.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Egy exfüggő naplója: Egyszer volt, hol nem volt…
2014. február 25. kedd, 11:58    PDF Nyomtatás E-mail
Egy teljesen átlagos napról szeretnék beszélni. A mánusok, tegyük fel, keddet mutatnak, annak is a második felét, amikor már se dolga nincs az embernek, se ideje építő jellegű tevékenységekre. Ekkor szakad ránk az a rengeteg szabadidő, amely miatt teljesen elfoglaltak vagyunk. Mit is teszünk ilyenkor? Mondjuk, olyan dolgokat, mint a színes doboz bámulása, az internet látszólagos csodálatos lehetőségeinek kihasználása, illetve néhanap egy-két ital legurítása azokkal az ismerősinkkel, akik hozzánk hasonló okok miatt nem érnek rá semmire. Ilyenkor időnk nyílik arra, hogy sajnáljuk magunkat, esetleg megoldhatatlan problémákon gondolkodjunk, vagy egyszerűen csak szobanövényként meredjünk a pókhálós mennyezet felé… 

Egy darabig ezzel meg is elégedünk, hiszen „ma sok dolgunk volt a cégnél”, de idővel rájövünk, hogy valami hiányzik… A sok unalmas, nyálcsöpögős nap után jó volna valami izgalmasat tenni. El is kezdődik a telefonálgatás, de néhány nap után arra a következtetésre jutunk, hogy a sors fintora talán, de az emberek nem egyszerre jutnak el eddig, így a gondunkra, még jó esetben is, csak részleges megoldást találunk. Ennek ellenére egyszer élünk, ezért tovább kell próbálkozni, hiszen a rövidke életünk nem járhat le úgy, hogy össze legyünk zárva a saját elménkkel, bajainkkal. Van, aki hosszú évek múltán veszi észre a megoldását: nem igazán ment le a nap a szükséges decije elfogyasztása nélkül. Egy adott ponton mindegy lesz az is, miért kezdődött, most jó és a cél adott: ugyanazt tenni mindennap. Rengeteg új embert ismer meg, akivel el lehet beszélgetni a pohár mellett és legalább társaságban van, az ember pedig társas lény. Ezek után, ha egyedül is van, idővel mindegy lesz, hisz van ennek egy depresszív romantikája. Néha közülük kerülnek ki azok a személyek, akik észreveszik a szomszéd asztalnál kártyázó csoportot vagy a helyiség sarkában megbúvó játékgépeket. Engem a társaság mellett, a „kedd” esti izgalom hiánya mutatott be a szerencsémnek… és talán akkor kezdtem el igazán „élni”. 

Fülöp-Székely Botond

„folytatása” következik
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Fülöp-Székely Botond: Dekadens álom
2014. február 10. hétfő, 14:49    PDF Nyomtatás E-mail
Dekadens álom

Párnák közt fuvart vár az elmém –
kettétört a fogatom.
Tátogva imádkozom csendért, 
most kéményvirág a mondatom.
Kétségek közt kiabál a téboly,
varjak nőnek a plafonon.
Egyszer majd odaérek hozzád:
izzadva szemem szorítom.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


6. oldal / 13