Zsigmond Julka: Költözés
2012. március 21. szerda, 22:29    PDF Nyomtatás E-mail

Miért érzem úgy, mintha egy ásó éles fémét gyomrom földjébe taposná a távolodás? Búcsú helyett szótlanul tűröm, hogy az országút fehér csíkjai eltűnjenek alattam. Mintha szikével metszenék le rólam a várost. Valamiért így kell lennie. Le kell tépni a sebtapaszt. Eljött az idő. Nem olyan tragikus ez az egész, sőt szükséges és természetes. Persze, ettől még lehetne tragikus, de nem az. Csak drámai a maga szükségességében és természetességében. Mert drámaként éljük meg a szakításokat, elmúlásokat, lezárulásokat, végződéseket. Pedig ez nem végleges búcsú.

Mégis dráma. Mert lepattogtak a manzárdablak foszforcsillagai, a falról lemállott a papírkereszt, az éjjeliszekrényről elröpült a pingvin, az asztal lapjáról megszökött a kendő. Én voltam az... Tíz körömmel kapartam le az ajtó, a széktámla, a tükör, a villanykapcsoló intim díszeit. Ingyenplakátok, képeslaprészletek, istendarabkák, énfoszlányok. Szemétbe mindennel. A doboz októberig megfojtaná őket.

Üres a szoba, a város. A szemem látja, az eszem tudja. A mellkasom érzi: mégis csak ott van kincs. A semmi dimenzióján túl egy magába hívogató örvény énekel. Kilométerek száza után is belém nyilallik vonzása. Ha meghúznám a vészféket, ami nincs, ha azt hazudnám, hogy hányingerem van, vagy ha csak egyszerűen leszállnék a következő falu határán... Toporzékolnak a bordáim, lüktet a gyomrom, zsibbad a lábszáram.

Nem történt semmi. Csak búcsúzom. Szeretlek, Kolozsvár.

Zsigmond Julka

 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Lövétei Lázár László könyvbemutatója
2012. március 13. kedd, 09:52    PDF Nyomtatás E-mail
Ma (2012. március 13., kedd) 18 órától a székelyudvarhelyi könyvtár médiatermében bemutatják Lövétei Lázár László Zöld című verseskönyvét. 

A cím a természetközelségre utal, a kötet eclogákat, pásztorkölteményeket tartalmaz: antik forma, mai megszólalás.  Az estet az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és a Fiatal Írók Szövetsége szervezi. Házigazda Lőrincz György, a kötetet méltatja, a szerzőt faggatja Zsidó Ferenc.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Dósa Zoltán: Vadászszelídítés
2012. március 02. péntek, 09:03    PDF Nyomtatás E-mail

Szimpatikus arc volt ez a Robika. Amikor belépett hozzám, teljesen fesztelenül viselkedett, s rám sem hederített, amíg birtokba nem vette a teret. Volt mit néznie. A kabinetem kellemes hely volt, puha szőnyeg, kevés és kényelmes bútorzat, melegen duruzsoló csempekályha és játékok. Egy kis kerek asztalnál vártam türelmesen, amíg a kissrác énrám is szán némi időt, mindaddig csendben figyeltem izgága természetét. Mindenhez hozzányúlt, legalább megérintette, néhány dobozt kibontott, belepillantott, majd otthagyta, átiszkolt a másik sarokba, mert ott vett észre valami érdekfeszítő dolgot. A szeme égett és cikázott, látszott, hogy elemében érzi magát az új környezetben. Vadászott, pontosan úgy, ahogy azt Thom Hartmann leírta.

Hartmann a hiperaktivitás egyik legeredetibb magyarázatát találta ki azzal, hogy az evolúció mentén közelítette meg a kérdést, és azt mondta, hogy ez tulajdonképpen egy adaptív viselkedésforma, csak manapság már nem illik a lehűtött környezethez. A koponyánkba zárt anyag, bár űrhajók tervezésével is megbirkózik, kőkori problémákra van előhuzalozva. Akkor amikor a férfiak csak vadásztak, kifejezetten előnyös volt a mindennapos agresszív versenyhelyzetben és létért való küzdelemben a nyughatatlan fürkészés, felfedezés, kalandkeresés. Másfelől viszont ugyancsak ezeknek az embereknek volt jellemzőjük a hiperfókuszálás. Ez azt jelenti, hogy ha valami ténylegesen megragadta a figyelmét, akkor figyelme annyira beszűkült, hogy semmi egyébre nem volt képes figyelni. E képesség nélkül nehezen képzelhető el, hogy a derékig érő fűben a vadász megközelíthette volna a varacskos disznót. A későbbiekben a legtöbb emberi társadalom a lényegesen kiszámíthatóbb és biztonságosabb mezőgazdaság mellett döntött, így földművesekké váltak. A korábbi kvalitások helyett, a hosszas és unalmas munkához jobban passzoló türelmes, higgadt, gyűjtögető embertípus került előnyös helyzetbe. Hartmann azt mondja, hogy a hiperaktív személyek a földművesek társadalmában ragadt vadászok.

Robikában tehát a kiveszőben levő kőkori vadászok egyik szép példánya öltött testet. Órán hatszor kitörte a ceruzája hegyét, huszonnégyszer meghúzta az előtte ülő kislány copfját, megitta a vízfestékes vizet, rizsszemekkel próbálta levadászni a hím konkurenciát és a pad alól próbált felfedezni egy olyan térden felüli világot, amit a tanító néni szoknyája takart. Ezért volt most az én szobámban…szakembernél. Jaa…azt elfelejtettem mondani, hogy a tanítók a földműves gyerekeket szeretik, mert szófogadóak és csendesek, s most hogy már mindenki golyóstollal ír és nem tollal, nem kenődik szét a tinta a füzetükön, ha esetleg elcseppen a nyáluk.

Robika csak azután állt szóba velem, hogy minden zugban ujjlenyomatot hagyott. Leült mellém a kerek asztalhoz.

− Te itt dolgozol? – kérdezte.

− Igen – válaszoltam.

− Miért kellett nekem idejönnöm? – érdeklődött.

Na, éppen azt szerettem volna megkérdezni tőle, hogy mit gondol erről. Most belesétál a kis vadász a földművesek kelepcéjébe, gondoltam én. Aztán szépen beszélgettünk arról, hogy mit jelent másokkal együtt lenni és együtt dolgozni, s hogy a tanító néninek mennyire nehéz lehet a színes társaságra odafigyelni, mire hirtelen félbeszakított. Úgy tűnik megérintette a mondanivalóm, mert ötletét szóvá is tette nyomban:

− És akkor miért nem a tanító néni jött hozzád, ha neki van problémája?

Hirtelen ki kellett fújnom az orrom és elugrottam a másik sarokig, s amikor nem figyelt Robika, akkor kitöröltem a szememből is a könnycseppeket, s megpróbáltam egyenesbe hozni a szám.

Lehetetlen helyzetbe kerültem. Egy nyolcéves gyermek szelídítésével bíztak meg, s nem kaptam rajta fogást, mert a gazelláktól megtanulta, hogyan kell a hurokból kiugrani. Annyira ösztönösen igazul mozgott a gondolatok világában is, hogy hamar elment a kedvem attól, hogy arra tanítsam, hogy a rend az szorgalmas betűvetés, mint földműveseknél a magvetés. Fogtam a kezét a kis vadásznak, s gondoltam, hogy visszakísérem az osztályába, ami egy szomszédos épületben volt. Amint baktattunk át az udvaron az órámra pillantottam, s meglepődtem, hogy mennyire elillant az idő:

− Hűha, lépjünk gyorsabban, vár eddig a tanító néni – biztattam Robikát.

De ő nem engedte, hogy ráncigálják. Megállt, rám nézett, s mint vadászok között a nagyobb, nyugodt hangon leintett:

− Ne félj ember, ’sze velem vagy!

Dósa Zoltán

Részlet a szerző Fügék az életfáról című, nemrég megjelent könyvéből.
(Megvásárolható többek között a székelyudvarhelyi Bagolyvár Könyvesboltban.)

 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Steven Coook: Gimicsodavilág
2012. február 24. péntek, 11:28    PDF Nyomtatás E-mail
Egy titokzatos, amúgy csupán a Tamási Áron Gimnáziumban ismert skót (?) szerző kötetét tarthatja kezében, majd őrzi meg szívében az olvasó. Steven Cook, a ködös Felföld legendás komédiaszerzője sok éve figyeli már lankadatlan érdeklődéssel a nevezett iskola tanári – és természetesen tanárnői – faunáját, és minden farsangra meglepetésként ironikus, parodikus, de a tanári karral rokonszenvező komédiákkal lepi meg a tisztelt pedagógusokat. Ilyenkor a drágán bérelt terem mindig színültig telik diákokkal, akik derűs lélekkel nevethetnek tanáraikon és tanárnőiken, mert Steven Cook azt mutatja fel belőlük, amitől emberek, vagyis álarcok és konvencióktól mentes szabad személyiségek.
Dr. Szakács István Péter, a Gimi tanára, s Steven Cook leglelkibb barátja, miközben gael nyelvből magyarítja a darabokat, titokban talán néha odaszól skót kollégájának, hogy vigyázzon a gimis csapatra, mert azok – ahogy a doktor úr nevezi a pedagógusokat – mindannyian értelmiségi fogyatékos emberek. (Jellemző rögeszméjük például, hogy a társadalom minden kijózanító igyekezete ellenére fontosnak tartják a tudás terjesztését.) Steven Cook zsenialitása abban is megmutatkozik, hogy évről évre új és mindig időszerű ötletekkel lepi meg a hálás diákközönséget. Komédiaíró a talpán, aki másfél évtizede mindig újat – és hihetetlenül kacagtatósat – képes írni ugyanannak a csapatnak. Hogy a korhadó katedra emelvényéről a világot jelentő deszkák reflektorfényébe lépve bizton mondhassák: Azért is Gimi az egész világ!
(Steven Coook: Gimicsodavilág, Infoprint, 2012, Székelyudvarhely, magánkiadás – Szakács István Péter humoros farsangi komédiáinak kötete, a komédiákat a Tamási Áron Gimnázium tanárai adták elő a diákok mulattatására.)

Fábián Lajos

(A könyv a Bagolyvár Könyvesboltban vásárolható meg.)

 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Zsidó Ferenc: Laska Lajos
2011. november 21. hétfő, 20:00    PDF Nyomtatás E-mail

Zsidó Ferenc: Laska Lajos
(rövidpróza)


Alvásszabadság

Az alvó ember a legszeretetreméltóbb!, mondogatta gyakorta Laska Lajos. Az alvás a béke, a nyugalom, az elfogadás jele. Az alvás kiszolgáltatottságot is jelent. Aki tehát mer, tud aludni, az bízik az emberekben. Az előremozdítja a világ kerekét.
Laska elhatározta, harcolni fog az alvásszabadságért. Kiáltványokat fogalmaz meg. Pártot, érdekvédelmi szervezetet alakít. Vagy, ha minderre nincs mód, ha ez képtelen ötlet, akkor legalább megszervezi az alvás világnapját. Hisz jószerével mindennek és mindenkinek van világnapja, miért ne lehetne az alvásnak is. Hatalmas ünnepséget szervez, lovalta bele egyre jobban magát. Hatalmas ünnepséget. Ha bele nem alszik a dologba.

Bővebben...
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


9. oldal / 10