Demeter Szilárd: Lüdércnyomás
2010. július 24. szombat, 16:48    PDF Nyomtatás E-mail

Demeter Szilárd

Panoptikum

Részlet a szerző Lüdércnyomás című, nemrég megjelent könyvéből

A megszokásban az a legunalmasabb, hogy unalmassá teszi a megszokottat, mondta Kistarisznya Roppant Hauernek a kedvenc kerítésdarabjukon az Angyalu előtt. Megszokásból ültek itt, hiszen a nők mindenféle szőrmékbe, bőrökbe, bundákba, szvetterekbe, nagykabátokba rejtették idomaikat, nem volt mit bámulni, az arcokat esetleg megnézték, hiszen aktuális lüdérckéikben legfeljebb csak az arcok cserélődtek, az alak nagyjából maradt, mind hízásnak indult éppen, vagy azt képzelte magáról. Ez eléggé unalmas volt.

 

Megszokták már a rendszeres esti verést is, félelem nélkül tartották oda alsó felüket azoknak a hajdúseggeknek, akik még nem unták meg a hajdúkolás megkopott rítusát, de már a legseggebb, legcsököttebb intelligenciájú, legkomplexáltabb pernahajdú is csak tessék-lássék suppintott oda a vékonytalpú papuccsal. A szolgaság napi rutinná vált. Minden fikahajdúnak megvolt a maga pernahajdúja, többnyire így is oszoltak meg a hálóban, az emeleten a már nem is annyira újdonsültek, alattuk a kényúr terpeszkedett. Kistarisznyának Cézár jutott, ami meglehetős védelmet biztosított számára, hiszen senki nem merészelte Cézár fikáját csak úgy ugráltatni kényére-kedvére, mert mi van, ha Cézárnak is épp akkor jön meg a kénye-kedve, és hű szolgája másfelé ugrál? Perpatvar és égzengés.

A Cerberákkal egyenesen barátivá pervertálódott az iszony, vénkisasszonyokból toborozták a nevelőnőket, a vénkisasszonyok pedig nagyon unták neveltjeik vénkisasszonyos allűrjeit. Négyszáz lüdércke savanyodott az ódon és patinás falak között, a bentlakó lüdérckék vénkisasszonyos allűröket vettek fel, már aki nem spájzolt be hajdúsóherekből. Aki bespájzolt, az háziasszonyos, de inkább öreg házastársi allűröket vett fel, a közös tévénézés bizonyult a legizgalmasabb tevékenységnek. Tekintettel arra, hogy a lüdérckék valamilyen oknál fogva csak és kizárólag nyálas teleregényeket szerettek nézni, a hajdúsógorok pedig klasszikus angolszász rajzfilmeket, a veszekedés eleve biztosítva volt. Közös nevezőként az MTV nevű zajcsatornát lehetett választani, ütemre rágtak a lüdérckék és a hajdúsógorok, mert mondanom sem kell, a hajdúsógorok irgalmatlanul kihasználták és gerjesztették azt a kényszerképzetet, miszerint minden lüdércke vagy elhízott, vagy hízásnak indult, és második ebédjüket, vacsorájukat a lüdérckéknél költötték el, a hajdúsógorok enni soha nem untak meg.

Tanáraik meguntak harcolni a pad alatti olvasás divatjával. Kistarisznya egy feszt a pad alatt olvasott, leghátulra költözött Hűdenagy mellé, mert ott kitűnően lehetett a pad alatt olvasni, úgy ültek ott Hűdenaggyal, mintha folyamatosan bánkódnának, vagy szégyellnék magukat. Roppant Hauer csakis kötelességtudatból emelte fel néha a fejét, Fitzfa inkább verseket írt, rém hosszú és rém unalmas verseket, az istenes korszakánál tartott, az Öreg Piszoj mogorván hegyezte a ceruzáit, Jordan pedig a valódi bőrcipőjét bámulta – úgyis azt hiszik, hogy olvasok, gondolta. Szőr Ekmont nem olvasott, nem írt, nem hegyezte a ceruzáit, nem bámulta a cipője orrát, Szőr Ekmontnak annyi volt, Szőr Ekmontnak kámpec, az osztály legszebb és legokosabb lánya elcsábította, belélehelte a gyerehazamert varázsigét. Szőr Ekmont boldog volt.

Olvasni csak a különböző laboratóriumokban nem lehetett. A szerves és szervetlen vegyületek amfiteátrumában Tribókos tanár úr a hátsó sorba ültette és ördögfiókáknak nevezte őket, és nem engedte, hogy összevissza kevergessék a szerves és szervetlen vegyületeket. Tribókos tanár úr, aki a nyugdíjazás és a halál között angyalkámozott orrhangon, néha elvitte őket a videolaborba, ahol nikotinisták tüdőszeleteiről és a magzatelhajtásról vetített naturalista dokumentumfilmeket, sok sápadt lüdércke szokott le három hétig örökre a cigizésről, a sarki gyógyszertár óvszerforgalma viszont stabilan magas maradt.

Az dolgok földre esésének tanulmányozására szentelt amfiteátrumban viszont Szarvika, a tanárnő az első sorba ültette és Mórickáknak nevezte őket, a lüdérckéket meg Mancikának. Rövidnadrágban tilos volt e szentélybe lépni, hosszú nadrágban sem volt valami érdekes, hiszen a kísérletek általában nem sikerültek, mert mindig nedves volt a levegő. Kistarisznya egy mesével megváltotta Szarvika jóindulatát, mesét írt a kondenzátor feltalálásáról, hogyasszongya öreg szerzetesek nagy unalmukban játszadoztak a borostyánkövekkel, így találták fel véletlenül a kondenzátort, ezért Szarvika röhögve buktatta meg.

A belső szervek tudora, Pépé, szintén a hátsó sorba ültette és gyapjúgyárnak nevezte őket, finom utalásféleképpen a növekvő loboncokra. Pépé talpig becsületes, csupagerinc erdők és mezők fia volt, ezért erdőkről és mezőkről tanultak, illetve a csupagerincség követelményéről. Rendes ember volt, kár, hogy a csupagerincség már akkor sem volt divatban, és az erdőket, valamint a mezőket épp akkor kezdték eladni bagóért.

Leginkább a tornatermet kedvelték hőseink. Egy csöppet sem hozta izgalomba őket az, hogy esetleg beleskelődhetnének a lüdérckék öltözőjébe, a tornasztreccsnadrág eléggé nyilvánvalóvá tette, mit láthatnának, és nem akarták látni. Épp eléggé kínos volt nézni azt a két-három lüdérckét, akik ott ültek a pálya szélén, és nem tornászhattak, mert havibajuk volt, a pálya szélén két-három lüdércke minden áldott tornaórán emlékeztette őket arra, hogy a lüdérckék is testből vannak, tornaórák után Fitzfa sem tudott szerelmes verset írni, elég nehéz szonettbe foglalni az ovulációt.

A tornateremben viszont volt kosárpalánk, és a kosarazás a legizgalmasabb és legszebb sportágnak tűnt, főként a ritkán és éjszaka lopva nézett NBA-meccsek után. Senki sem tudott kosarazni, még Pindurpanna, a tornatanárnő sem, hagyta hát, kosarazzanak a hajdúsógorok, ahogy tudnak, a hajdúsógorok ezért hálásak voltak, és soha nem kérdezték meg tőle a szabályokat. A lüdérckék is hálásak voltak, mert alig tíz perc bemelegítésnek nevezett lanyha mozdulatsor után le lehetett ülni cserejátékosnak, és soha senki nem kérte, hogy lecseréljék. Ötven perc tiszta haszon, ötven perc küzdelem, ötven perc harc, ötven perc férfimunka, na, ez volt a tornaóra.

Demeter Szilárd

 
FacebookTwitterGoogle bookmark