Egy exfüggő naplója (2.): Metamorfózis
2014. március 19. szerda, 13:21    PDF Nyomtatás E-mail
Bármit is teszünk, azzal a környezetünket is befolyásoljuk. Ez különösen igaz, ha valaminek a rabjává válunk. Ennek ellenére, aki függő, ezt nem igazán veszi észre. Eleinte ezt elég nehéz is lenne tudatosítani, hiszen nem mellőzzük teljesen a régi baráti körünket, csak egy részét, többeket pedig magunkkal rántunk. Igaz, egyesek önszántukból elmaradnak, mivel egyszerűen nem lesz közös téma. Minél többet kártyázik az ember, annál inkább arról beszél; sőt a hétköznapi társalgásaiba is beépülnek a játékosok által használt „szakszavak” (check, fold, raise stb.).

Ezek mellett természetesen a régi szokásainkat is megtartjuk, csak beépítjük az „új életünkbe”: ha eddig szerettünk teniszezni járni, akkor ezután is fogunk az új társasággal, csak ritkábban, többnyire abban az esetben, ha még pénzünk is marad rá. 

Nekem elhihetitek, nincs annál jobb érzés a világon, mint érezni a feszültséget, az izgalmat, az állandó „remegést”, amit csak a kártyaasztalnál lehet megtapasztalni; látni, hogy más is ezt teszi, és egy olyan társasághoz tartozni, amelynek nem kell könyörögni, hogy összegyűljön, hanem minden nap együtt van. Sokszor veszíteni is megéri, mert azt a pénzt amúgy is szórakozásra szántuk volna. De ki mondta, hogy nem nyerünk? „Más, aki kikapcsolódásra vágyik, biztos lehet benne, hogy pénzébe kerül, de a játékosoknak legalább megvan az esélyük, hogy sokkal több pénzzel menjenek haza” – ismerős ez valakinek?

A legtöbb kívülálló nem tudja elképzelni, miért jó lapokkal a kézben órák hosszat ülni egy asztalnál. Pedig nem csak erről van szó. Valószínű ők csak ennyit látnak, viszont az ott ülők talán jobban ismerik egymást, mint mások sok felszínes párkapcsolatban, ahol hazugság hazugságot követ, mégis minden rendben van, hiszen őszintén szeretik egymást. Ennek pedig a kommunikáció és az egymásra figyelés az oka, még ha ez sokszor nem feltétlenül a barátkozás céljával történik is. Ezenkívül ott van a sok közös élmény, bánat, öröm, sírás, nevetés. Talán ezek hiánya a mindennapokból is „segít” egyes embereknek, hogy zsetonokra váltsák a pénzüket. Ezek itt pénzért beszerezhetők.

Fülöp-Székely Botond

folytatása következik
 
FacebookTwitterGoogle bookmark