Fábián Kornélia: Gyönyörű nemzedék
2015. május 22. péntek, 12:28    PDF Nyomtatás E-mail
Gyönyörű nemzedék

Csodálom a fiatalokat. Drukkolok nekik azért, hogy az iskolacsengős, ballagó léptek után, a saját ütemüket megtalálva indulhassanak el a maguk útján. Igen, az életbe, amit ezekben a májusi, júniusi napokban valamiért nagybetűsnek mondunk, mintha eddig el akartuk volna titkolni előlük: az élet bizony nagy kihívás. Lássuk be: kisded titkunkkal hoppon maradtunk, hiszen ők ezt már nélkülünk is jól tudják. 

Csodálom őket, mert erősek abban a jóban, és abban a rosszban, amit annak a szabadságnak köszönhetnek, ami diákként nem adatott meg nekem. 

Csodálom őket azért is, mert élni tudtak szabadságukkal, és besöpörtek maguknak mindent, amit csak lehetett. Övék a kitartás és a megalkuvás, az értelem és a sötétség. Övék minden, mert ráhajtottak mindarra, amit a divat hozott s a divat visz el, hiszen kellett, hogy embernek érezzék magukat egy olyan világban, ahol a pénz az úr. 

Csodálom őket, mert vérükben hordozzák a komolyságot és a könnyelműséget, a szemérmet és a ledérséget, lelkükben pedig ott a beoltott érték, amit a világ diktálta szellemi bóvlival könnyedén elfednek. 

Csodálom őket, mert szépek és egészségesek, optimisták és tehetségesek. Szavuk, ha felszínes is, de figyelmük éber, s jól tudják: azért, ami ma a világban van, felelős az is, aki egy lépéssel előttük járt. Megítélik hát a szülőket és a szomszédokat, a papokat és a tanítókat, a butákat és az okosokat. Megítélik az egész világot, s egy új látomással, ami csak az övék, nekivágnak… 

És hiszem: ellentétben velünk, nem fognak elbukni a látszaton. Mert ez a gyönyörű nemzedék, aki ma ballag, sejti: holnap nem a nagybetűs élettel, hanem az élet egyszerű, hétköznapi valóságával fog találkozni. A célt tévesztett, őrült hajszával, amiben mi magunk is csak egy ballagásnyi időre álltunk meg, hogy átadjunk nekik egy csokrot, aminek nincs már igazi mező illata… 

De szembesül azzal is, hogy a tisztesség és becsület, amiről az ünnepi beszédek és köszöntések idejére ismét lefújtuk a port, másképp értendőek ma, mint ahogyan azt a belső hang diktálja. És tapasztalni fogja azt is, hogy a nemes harc, amiről hallott, eszméletlenül kegyetlen, így hát valódi eszmét kár lenne áldozni érte. Tudni fogja, mert átlát a látszaton, hogy új nevén a harc nem más, mint könyöklés. Vagy ahogyan mondani szokás ebben a profán világban: légy te az erősebb kutya… Erről szól.

Fábián Kornélia

Fotó: Erik Johansson
 
FacebookTwitterGoogle bookmark