Egy exfüggő naplója (4.): Tönkretett szerencse
2015. október 23. péntek, 05:44    PDF Nyomtatás E-mail

Kávé, meló, kaja, egy gyors telefon, és elkezdhetem az este nyolcig tartó értelmetlen várakozást a sápadt szobámban. Hogy miért értelmetlen fetrengeni? Mert pénzem van, köcsögök! Ma mindenkit lehúzok! Van fedezet, nem félek játszani, tudod, ki fog ma engem kiblöffölni!!! Majd, ha egy nap üresek lesznek a kocsmák!

Telnek, múlnak az órák – persze semmi máson nem jár az agyam, csak a zsetonok kocogása visszhangzik a fejemben. Nyolc óra, ideje indulni. Fél kilencre ott vagyok: fél óra késés kell. Így tudják, hogy nem valami lúzerrel van dolguk. Persze kelletlenül is elsőnek érkezem, csak a bártulaj van jelen, aki talán még nálam is nagyobb függő. – Lesz ma valami? – bököm ki mintha csak erre jártam volna. Persze ő nem felejtette el, hogy legalább tízszer hívtam a nap folyamán, de legyintve csak annyit mond: „Remélem.” Míg lassan szivárogni kezdenek a kártyástársak, megtárgyalom vele a tegnapi bukásokat, mákolásokat, illetve azt, hogy az elmúlt öt évben ki, milyen lappal vesztett vagy nyert eget rengetőnek tűnő összegeket. Természetesen én külön figyelmet igényelek ilyen téren, így vigyázok, hogy a legtöbb panasz tőlem jöjjön. 

– Király! Vagyunk négyen. Elkezdjük? 
A többi reszkető paklibűvölőnek sincs kifogása a „hatalmas” ötlet ellen, így indulhat a játék. Mindenki félve játszik, hiszen csak akkor éri meg igazán nagyot bukni, ha már többen vagyunk, valamiért kis társaság kis téteket jelent. Ilyenkor kevés az igazi küzdelem a pókerasztaloknál, mert mindenki inkább elengedi a lapjait, minthogy elfogyjon a pénze a többiek érkezése előtt. Ebből – így utólag – azt a következtetést tudom levonni, hogy ha már vesztesz, akkor azt mindenki előtt tedd, mert hetekig lehet sírni azon, hogy „nincs igazság".

De az emberek lassan gyűlnek, a tétek és a csaták száma pedig arányosan növekszik. Mondjuk, nem is ez a lényeg, hanem hogy nyerek. Méghozzá nem is keveset. Éjfél felé jár, én meg nem tudom letörölni a vigyort az arcomról, ráadásul mindenkinek beszólok, mint valami „nagymegmondó” köcsög. – Ejsze nem megy, Sanyikám? Majd következőkor! Vegyél még zsetont, le se törődd, neked úgyis van pénzed, nekem meg nyernem kell valakitől. Ezek a beszólások nem csak rám jellemzőek, hanem arra, aki előtt sok zseton van. Ilyenkor te vagy a góré, a többiek csak káromkodjanak. Majd hazafele ráér együttérezni velük, hanem pedig majd meséltek egymásnak, amikor mindketten veszítetek. 

Egyszer csak bejön a szórakozóhelyre egy pár jól ismert nagydarab részeg maffióka, aki szintén játszani akar, viszont nincs már hely az asztalnál. Ezért egy elesettnek látszó gyereket megfenyegetnek, hogy „gátat tömnek vele a Küküllőn", ha nem fejezi be a „sünnyögést” és tűnik el még a kocsmából is. A srácnak nincs mit tenni, kér pár kör haladékot a távozásra, majd – mivel úgyis csak kevés zseton van előtte – egy jobbacska lapra all–in-t rak.  Peche van, de nem vesztett sokat este, így különösebben nincs miért aggódnia.

A szekrényhátúak nem kevés italt tölthettek a kobakba és nem lennék meglepve, ha kiderülne, drogot is fogyasztottak. Egy azonban biztos: bunkók és nem szeretnek veszteni. Ettől kezdve, csak a függőségük tartja az embereket az asztalnál, továbbá az, hogy bemagyarázták maguknak: beléjük biztos nem köt a két börtöntöltelék. Pedig igen. Mindenkinek beszólnak és folyamatosan fenyegetnek, néha még tettlegességig is fajul a dolog. Meghal a játék, a tömeg nagyja feláll az asztaltól és sörözik a bárpultnál. Mikor a nemkívánatos személyek rájönnek, hogy senki nem akar velük játszani – mivel a játék csak akkor játék, ha ők nyernek –, kezdetben meghívnak mindenkit egy kör piára, majd ha ettől sem javul a helyzet, akkor jön a „beszari, semmi, tolvaj emberek vagytok, mert elnyertétek a pénzem és nem adtok még esélyt sem, hogy visszaszerezzem” című, süket fülekre találó pofázás. Ekkor kéne lerakni még a sört is, majd hazamenni, de mindenki reménykedik, hogy megunják és elmennek a rendbontók. Persze sosem távoznak reggelig. 

Te meg ott állsz, némi pénzzel és hatalmas játékkedvvel a bárnál, tudva, hogy csak egyszer az életben volt szerencséd, akkor sem lehetett kihasználni két barom miatt. 

Másnap felkelsz: kávé, meló, kaja, pár gyors telefon, és értelmetlen várakozás este nyolcig… 

Fülöp-Székely Botond

„folytatása" következik 

 
FacebookTwitterGoogle bookmark