Dharma-beszéd és meditációs gyakorlás
2016. szeptember 30. péntek, 03:16    PDF Nyomtatás E-mail

Ismét Székelyudvarhelyen tart Dharma-beszédet és meditációs gyakorlást Csong An Szunim zen tanító, aki a Pilisben található, Eredeti Fény nevet viselő – Európában egyetlen – hagyományos erdei zen templom apátja – mondta el a Más Rádiónak Bara Ágnes szervező

A szervezők szerint ez a hétvége ismét egy tapasztatra épít, tulajdonképpen egy „látogatás a csokigyárba”, ahol megnézik, hogyan készülnek a különböző „csokoládék”. Nem csupán a végterméket kóstolják meg, hanem benéznek a gyártási folyamat részleteibe, a kakaó eredetét, összetételét is meg tudják vizsgálni és talán a résztvevők is eldönthetik, milyen formát, anyagot gyártanak a jövőben. 

A Dharma-beszédre, -előadásra szeptember 30-án, pénteken este 7 órától kerül sor a Tamási Áron Gimnázum Nyírő József-dísztermében, majd akik a meditációs gyakorláson és koan-interjún is szeretnének részt venni, a Napsugár Napközi Otthon hátsó épületében (a József Attila utcai bejáratnál) várják október 1-jén és 2-án.Mindkét nap 9–12, illetve 14–18 óra között lesz a közös meditációs gyakorlás, a gyakorlati útbaigazításra viszont szombaton reggel kerül sor. 

Amennyiben lehet, a szervezők kérik, legalább egy egész napos rendezvényen vegyen részt az érdeklődő. A gyakorlásra kényelmes öltözetet, illetve ülőpárnát, takarót érdemes vinni. 

Az előadás és meditáció nem ingyenes, de meghatározott árú belépődíj sincs: szabadon választott összegű adományát hálával fogadja a tanító a rendezvény és a templom működésének biztosítására.

 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Az oktatásban ősszel kezdődik a vetés
2016. szeptember 27. kedd, 13:08    PDF Nyomtatás E-mail
Mintegy kétszázan gyűltek össze a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ tanévnyitó ünnepségére 2016. szeptember 23-án a Városháza Szent István-dísztermében. Idén 114 elsőéves hallgató kezdte el tanulmányait az oktatási intézményben.

„Míg a mezőgazdaságban az ősz a betakarítás időszaka, az oktatásban ekkor kezdődik a vetés, ekkor indul az élet az elsőéves hallgatók számára” – köszöntötte a Himnusz eléneklése után az új diákokat dr. Ilyés Ferenc, az immár 18 éves, Magyar Termék Nagydíjas MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.


Ezt követően politikusok, közéleti személyek, valamint a MÜTF Oktatási Központban működő felsőoktatási intézmények vezetői köszöntötték az elsőéveseket: Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere; Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke; Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke; dr. habil. Lugasi Andrea, a Budapesti Gazdasági Egyetem mb. dékánja; dr. Polgár J. Péter egyetemi docens, a Pannon Egyetem Georgikon Karának dékánja; dr. Koltai László egyetemi docens, az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese, valamint dr. Kandikó József rector emeritus, az Edutus Főiskola határon túli képzéseinek vezetője.

Az 2016–2017-es tanévben 22-en kereskedelem és marketing (Edutus Főiskola), szintén 22-en turizmus-vendéglátás (Budapesti Gazdasági Egyetem), 30-an könnyűipari mérnök (Óbudai Egyetem), 40-en pedig  gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakon (Pannon Egyetem) kezdik el tanulmányaikat.

A rendezvényt Antalfi József zongorajátéka színesítette. Az ünnepélyes tanévnyitó a hagyományos eskütétellel és a Székely himnusz eléneklésével zárult.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
A legízesebb hétvége: VIII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál
2016. szeptember 16. péntek, 06:23    PDF Nyomtatás E-mail
2016. szeptember 23. és 25. között ismét az udvarhelyszéki faluközösségek értékteremtő terévé válik a székelyudvarhelyi Minifocipálya – idén nyolcadik alkalommal költözhet be a Falu a Városba, a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért ismét találkozóra hívja Udvarhelyszék falvait. Ez évben is több közösség jelezte részvételét, hogy kiállítja gyümölcseit és gyümölcsből készült termékeit a VIII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválon.

Tények a VIII. előtt

A hagyományoknak megfelelően kulturális programokkal is kedveskedünk az érdeklődőknek, idén is számos olyan fellépő áll ki a színpadra, aki vállalja és bemutatja saját székely közösségének kultúráját, viseletét. Közöttük vannak néptáncosok, népzenészek, népdalkórusok, citerások, furulyások, szólóénekesek. Nem marad el a könnyűzene sem, sőt bábszínházzal, valamint egy zöldség- és gyümölcszenekarral is színesítjük a rendezvényt.

A szervezők szakmai zsűri segítségével díjazzák a kiállító közösségek gyógynövénnyel ízesített legfinomabb lekvárját, a legötletesebb töklámpást, a legszebb kiállítóstandot és öltözéket, valamint a látogatók által behozott legízletesebb gyümölcsös kosárkát (sütemény!) is. Ez utóbbinál követelmény, hogy székely és/vagy erdei gyümölccsel ízesítsék. Mindemellett a faluközösségek idén Nagy Közös Teakészítéssel jelentkeznek, de színfolt a gyümölcsöző fotózkodás is, a gyerekek pedig gyógynövények felismerésében bizonyíthatják tájékozottságukat.

A tudásátadás is kiemelt célja a rendezvénysorozatnak, a fesztivál egyik újdonságának számít A gyógynövények szerepe a közösségek életmódváltásában címmel megrendezendő nemzetközi konferencia, amelyre a Gyümölcsfesztivál első napján, pénteken kerül majd sor a Városháza Szent István-dísztermében. Mindemellett mindhárom nap szakmai előadásokra, műhelymunkára és projektbemutatókra is sor kerül.
A gyerekek kézműves-tevékenységekben vehetnek részt a Gyümölcsfurfang Játszóházban, amelyek által nemcsak a kreativitásuk és kézügyességük fejlődik, hanem régi mesterségeket is tanulhatnak, miközben a gyümölcsök és gyógynövények világával ismerkednek.

Idén is kialakítjuk a Pénzmentes övezeteket, az Időbank és a Cserebere placc minden évben nagy népszerűségnek örvend.

A fesztivál főszervezője és házigazdája a Civitas Alapítvány, amely több partner és támogató segítségével mozgalommá nemesítette a 2008-ban elindított Székelygyümölcs projektet. Mint a fentiekből is kiderül, a Civitas Alapítvány következetes maradt eddigi törekvéseihez, az alapeszmétől el nem távolodva, ugyanakkor újdonságokkal fűszerezve szervezi meg a VIII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivált.

Honlapunk (gyumolcsfesztival.ro), valamint a Facebook-profilunk (Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál) által az érdeklődők megismerhetik az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál történetét is, részletes leírást találva az előző kiadások eseményeiről, rendezvényeiről, élményeiről, sok filmanyaggal és fényképpel gazdagítva.
Készüljünk hát együtt a Kárpát-medence legízesebb fesztiváljára, a 2016-os esztendő év legfinomabb hétvégéjére!

Szubjektív utóhang a VII. után
A tavalyi Gyümölcsfesztivál után azon töprengtünk, hogy kell-e folytatni, egyáltalán: mikor kell megállni? Az elmúlt évek során sokan elismerték, hogy gyümölcsfesztiváljaink úttörő jellegűek voltak a régióban és nagy segítséget nyújtottak a gyümölcsöket termesztők portékáinak piacra juttatásában, értékesítésében. A környezetünkben megtermesztett gyümölcsök és az abból készült termékek értékesítése által (mellék)jövedelmet biztosítunk a vidéki családoknak, segítjük fenntarthatóvá tenni a kisléptékű gazdaságokat és hozzájárulunk környezetünk sokszínűségének a megtartásához. Olyan kihívások ezek, amelyekre csak összefogással és kölcsönös segítségnyújtással lehet válaszolni.

Visszaemlékeztünk a legkorábbi Gyümölcsfesztiválra, amelyet megfeszített közösségi munka kellett megelőzzön azért, hogy a falvak gazdasszonyai elfogadják, az éléskamráik polcaira rejtett lekvárjuk, befőttjük, szörpjük, termékük igencsak piacos, nem kell restellni megmutatni azt a nagyvilágnak.  A kezdeti gyümölcsfesztiválokat egyrészt ezért volt nehéz megszervezni…

Másrészt azért sem volt könnyű, mert azt a hitet is szükséges volt kialakítani, hogy falvaink kulturális hagyományai vannak annyira értékesek és sokszínűek, hogy azokkal akár egy háromnapos rendezvénysorozatot is tartalmasan fel lehet tölteni. Előző alkalmakkor az is bebizonyosodott, hogy akkor is van érdeklődés erre a rendezvényre, ha „csupán” udvarhelyszéki és ráadásul amatőr fellépők mutatják be néptáncaikat, népdalaikat, meséiket, ugyanakkor csak helyi ételeket és italokat fogyasztunk a fesztivál ideje alatt.

Úgy gondoljuk, hogy a Civitasnak sikerült megőriznie az idők során a Gyümölcsfesztivál ezen egyedi, tiszta jellegét. Ennek eredményeképpen kialakult az a Gyümölcsfesztivál-közönség és -közösség, amely tagjainak éppen erre van szükségük, és nem egyébre. Évről évre várják ezt az eseményt, amely nem harsány és ízléstelen, hanem nyugodt és családias hangulatú. Meglátásunk szerint az emberek azért is gyümölcsfesztiváloznak szeretettel és jókedvvel minden esztendőben, akár forróság van, akár szemerkél az őszi eső, mert jó részük tudatában van annak, hogy természeti értékeinket meg kell becsülni, hagyományainkat meg kell élni, vidéki közösségeink megmaradásától függ nemzetünk jövője, gyerekeink itthon való boldogulása.

A fesztiválpiacot megvizsgálva azt tapasztaltuk, hogy – jellegzetességét figyelembe véve – a Gyümölcsfesztiválnak nincs helyettesítője. Sokan vannak olyanok, akik sajnálnák, ha elmaradna 2016-ban, de vannak elegen olyanok is, akik még nem is ismerik. Helybéliek, de természetesen távolabbi vidékeken élők is. Számukra, a magunk számára, az összefogás és a szép jövő reményében meghoztuk a döntést, és sok támogató és önkéntes segítségével nekigyürkőztünk a Kárpát-medence legízesebb fesztiválja 2016-os kiadásának a megszervezéséhez!

Ígérjük, a VIII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál sem fog szűkölködni ízekben, színekben, kellemes érzésekben, meglepetésekben!

A Civitas Alapítvány szervezőcsapata
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
X. Dob-Ban Ritmusfesztivál
2016. augusztus 06. szombat, 05:08    PDF Nyomtatás E-mail

Augusztus 6–7-én immár tizedik alkalommal szervezi meg az Agora Egyesület és a Role zenekar meg a Dob-Ban Ritmusfesztivált, a csíkszeredai Mikó-vár udvarán – tudta meg a Más Rádió Sántha Zsuzsánna Role-tagtól. 

Ez a rendezvény egyedülálló az egész országban, hiszen évről évre páratlan szórakozási és tanulási lehetőséget kínál azoknak, akiket vonz a ritmus világa, de felejthetetlen élményt nyújt bárkinek, aki ellátogat. 

A fesztivál egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A meghívottak a világ számos pontjáról – mint például az Egyesült Államok, Kuba, Magyarország, Szlovákia, Bulgária, Chile, Afrika, Anglia, Spanyolország, Svédország – érkeztek az évek során, világszínvonalú produkciójuk pedig rendre elvarázsolta a nagyérdeműt. 

A koncertek mellett minden alkalommal a laikusoktól, az ifjú dobos- és perkúciós palántákon át a komolyabb ambíciókkal megáldott zenészekig mindenki lehetőséget kapott közelebbről is betekintést nyerni a ritmusok világába, a workshop-ok, hangszerbemutatók és ritmusovi segítségével is. 

AUGUSZTUS 6., SZOMBAT
Kurzusok: 10:00 ritmusovi – Cserey Csaba (RO)
11:30 cajon workshop – Heidi Joubert (UK)
13:00 Dob(ban) a szív(Em) – Hompoth Arthur (RO) 
Napközben:CsAkEgy sátor a gyerekeknek
15:00-17:00 jam-kuckó, hangszersimogató, kiállítás

Koncertek – 17:00
Cajon & Bass – latin groove-ok (HU)
Cserey Csaba – Major Balázs (RO-HU)               
Jányok tánca
A.G. Weinberger: 4th feat One More Minute (RO)
Székely Voland
Horváth Kornél: „Átváltozások” (HU-UK)
Örömdobolás

AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
Kurzusok: 09:00 workshop dobosoknak – Bordás József (HU) 
10:00 ritmusovi – Cserey Csaba
13:00 workshop mindenkinek – Bordás József (HU) 
14:30 A kreatív ütőhangszeres – hangszerbemutató – Asztalos Zsolt (RO)
Napközben:CsAkEgy sátor a gyerekeknek
15:00-17:00 jam-kuckó, hangszersimogató, kiállítás

Koncertek – 17:00
Kertész Ákos & Azur Blue Band (HU)
Loop Doctors (HU)
Fijúk tánca
Heidi Joubert duó (UK)
Julon
Morgan Ågren and Gustaf Hielm (SE)
Örömdobolás

https://www.facebook.com/dobbanfest/

 
FacebookTwitterGoogle bookmark
MÜTF Oktatási Központ – nemcsak tudást, hanem értéket is közvetít
2016. július 11. hétfő, 11:34    PDF Nyomtatás E-mail
A székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban működő két felsőoktatási intézmény végzősei záróvizsgáztak június utolsó hetében: az Edutus Főiskola (kereskedelem és marketing szak) és a Budapesti Gazdasági Egyetem (turizmus-vendéglátás szak) hallgatói. A diplomaátadó ünnepségre 2016. június 24-én a Polgármesteri Hivatal Szent István dísztermében került sor.

Nemzeti imánk eléneklése után dr. Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ igazgatója házigazdaként köszöntötte a vendégeket és a hallgatókat.

„Legyünk nagyon büszkék a végzős hallgatókra, mert a mostani változó világunkban, amikor a legkönnyebb a »nem éri meg« és a »nem lehet« kifejezéseket kimondani, ezek a fiatalok mertek, és bebizonyították, hogy megéri. Azt kívánom nekik, hogy az életben mindig ilyen magabiztosak legyenek és merjenek, mert csak ez visz előre, csak így lesznek sikeresek és boldogok.”

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Székelyudvarhely új, néhány órával korábban beiktatott polgármestere, Gálfi Árpád is. A polgármester hangsúlyozta, hálával és köszönettel tartozik a MÜTF Oktatási Központ megálmodói és alapítói előtt, hiszen ez az az intézmény, amelynek rendhagyó oktatási modellje tudott és tud a leginkább alkalmazkodni a munkaerő-piaci kihívásokhoz azáltal, hogy nem csupán a szakokat, hanem magát a tudást telepíti át az anyaországból.

„Mindannyian tudjuk: arra van szükségünk, hogy versenyképesek legyünk, és ahol ma versenyképesek vagyunk, ott holnap még versenyképesebbé váljunk. Ennek megfelelően felsőoktatásunknak hatékonynak, fenntarthatónak és rugalmasnak kell lennie, ugyanakkor nemcsak tudást, hanem értéket is kell közvetítenie.
A MÜTF Oktatási Központ megítélésem szerint ezt az utat járja. Fiatalosan rugalmas és versenyképesen hatékony, amiért nagy köszönet illeti az anyaországi partnerintézményeket, az oktatókat és a mindennemű tevékenységben résztvevőket, ránk pedig azt a feladatot rója, hogy működjünk közre a hosszú távú fenntarthatóságában” – tette hozzá Gálfi Árpád.

Végezetül pedig azt kérte a végzős hallgatóktól, hogy bár a lebomló európai határok által sok külföldi munkalehetőség kínálkozik, mégis maradjanak itthon.
„Túl a »jobb itthon a fekete, mint máshol a fehér« alapigazságán, arra kérlek Benneteket, hogy ne adjátok fel szüleitek, nagyszüleitek örökségét, és ne hagyjátok el szülőföldeteket egy jobb élet sokszor hiú ábrándjáért.”

Némethné dr. Gál Andrea, az Edutus Főiskola oktatási rektorhelyettese ünnepi beszédében kiemelte: a hallgatók szakmai rátermettségét és szűkebb hazájuk iránti elkötelezettségét igazolják azok a színvonalas diplomamunkák, amelyek témái szinte kivétel nélkül Székelyföld gazdasági-társadalmi életéhez kapcsolódnak. A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy immár az újabb kihívásokra kell készülni.
„A mai nap az Önök teljesítményének, az Önök sikereinek ünnepe. Azt gondolom azonban, hogy a sikerek felett érzett örömükben – amely egyébként jogos – nem dőlhetnek kényelmesen hátra, mert újabb célok, újabb kihívások állnak Önök előtt. Az élethosszig tartó tanulás nemcsak egy divatos szlogen, hanem a hihetetlen gyorsasággal fejlődő világunk természetes velejárója.

Nagyon remélem, a közeljövőben Önök közül sokan fogják úgy gondolni, hogy elég volt a tanulás nélküli időből, szeretnének újra az iskolapadban ülni és elmélyíteni tudásukat valamelyik mesterképzésen, vagy akár egy új szakterületre barangolni valamilyen új, másik alapszak elvégzésével. Amennyiben úgy döntenek, a jövőben megtehetik ezt itt, Székelyudvarhelyen is.” 

Kővári István
, a Budapesti Gazdasági Egyetem mobilitási főosztályvezetője a közelmúlt felidézésével kezdte ünnepi köszöntőjét.

„2010-ben dr. Kandikó József rektor úr és a MÜTF Oktatási Központ vezetősége felkereste az akkori Budapesti Gazdasági Főiskolát, hogy indítsunk turizmus-vendéglátás képzést Székelyudvarhelyen. Ez egy új modell volt, egy ernyő-modell, idetelepített képzésekkel. Azt hiszem, egyébként ez unikum Közép-Európában, de lehet, hogy egész Európában is. Intézményünk vezetősége örömmel tett eleget a felkérésnek, mert ebben feladatot, kihívást, sőt azt is merem mondani, hogy egyfajta missziót látott. Hogy hogyan tudunk hozzájárulni Székelyföld turizmusának fejlesztéséhez azáltal, hogy közreműködünk a magyar nyelvű, felsőfokú turisztikai szakemberképzésben.
Ez volt jó pár éve, és most már második évfolyamunk diplomázik...”

Székelyföld lehetőségei a helyi identitástudatot is erősítik – tette hozzá a főosztályvezető.
„Azt gondolom, hogy amikor azt mondjuk, misszió, nem nagyon fellengzős, hiszen Székelyföldnek hatalmas lehetőségei vannak a turizmusban: a gyönyörű tájak, a helyi kultúra, a helyi hagyományok, ezek mind-mind bevételt is jelentenek, munkahelyet teremthetnek, és ezáltal növelik Székelyföld megtartó képességét, sőt, erősítik a helyi identitástudatot is.
Ezek nem csupán az én gondolataim, hallgatóink is megfogalmazták szakdolgozataikban. Nagyon bízom abban, hogy az itt megszerzett tudás kamatozódni fog, Székelyföld jövőjét és természetesen családjuk boldogulását fogja szolgálni.”

Az ünnepi beszédek után a diplomák átadására került sor. Az Edutus Főiskola kereskedelem és marketing szakosai közül 12-en – Bálint Attila, Bálint Kinga, Boga Adél, Bokor Kriszta Réka, Elekes Zsolt, Gergely Edit, Gergely Sándor, Nagy Ingrid, Komoróczy Zsolt, Szabó Csaba, Tamás Erika és Ürögdi Katalin –, míg a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-vendéglátás szakosai közül 6-on – György Orsolya, Joó Emőke, Lőrincz Tünde, Szász Éva Tímea, Tóth Béla és Urus Zsófia – vehették át a bizonyítványokat az idén.

Az Edutus Főiskola kereskedelem és marketing szakos végzős hallgatója, Komoróczy Zsolt kezdeti gondolatai általános derültséget keltettek:
„Amikor többünknél otthon a családban vagy barát-barátnő-élettárs esetén szóba került az idei nyaralás, hogy tudniillik a záróvizsga előtt vagy után menjünk vakációra, mindenki azt a választ kapta, hogy csakis a vizsga után. Mert hát mégiscsak imponálóbb egy friss diplomással korzózni a tengerparton…”

A végzős hallgató búcsúbeszédében a folyamatos fejlődés fontosságát hangsúlyozta.

„A most megélt percek sok mindent hordoznak magukban. Egyfelől hordozzák a kitűzött célok megvalósításának sikerét, és paradox módon hordozzák azt a pillanatot is, amikor elévülni kezd az utóbbi négy év munkájának eredménye.
Talán nem hiteltelen az én számból, ha azt mondom, mára ez természetessé vált, a felgyorsult világban egyre rövidebb mindennek az érvényessége; aki tartani akarja a lépést, annak a folyamatos fejlődést kell célként megfogalmazni. Aki nem fejlődik folyamatosan, egyszer csak megszűnik jónak lenni. S ez bármennyire is nyomasztóan hangzik, kivétel nélkül érvényes mindannyiunkra. Belátom azonban, hogy ehhez a motivációt újra és újra meg kell találni, ami nem egyszerű dolog.”

Nyitás és képzett humántőke nélkül nincs siker, nincs fejlődés – tette hozzá Komoróczy Zsolt.
„Régiónk éppen azért leszakadó régió, mert a hagyományaiba bezárkózottan él, de az új fele nagyon nehezen nyit. Azt gondolom, hogy a kettő helyes arányára van szükség, ez lehet és ez is lesz a siker kulcsa. (...) Az információs társadalomban a humántőke felértékelődött, ezért a fejlődés érdekében az emberekbe kell fektetni. Az értékes, képzett emberek fogják meghozni a vállalatok és a társadalom sikerét is. Székelyföld fejlődése is azon állhat vagy bukhat, hogy mennyire képes megbecsülni, itt tartani a képzett humántőkét, ez által egyre többeket ösztönözve a tanulásra, fejlődésre, így más minőséget állítva a jövő szolgálatába.”

A Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-vendéglátás szakának végzősei nevében Joó Emőke búcsúzott és búcsúztatott, aki ünnepi beszéde elején egy régi igazságra hívta fel a jelenlévők figyelmét: tanulás az élet, és az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér.
„Emlékeznek Önök azokra, akik feladták, abbahagyták a tanulmányaikat? Gondolom, nem, ahogy senki más sem. Ezért most büszkén állunk Önök előtt, büszkén, mert mi révbe értünk.
Mi kellett ahhoz, hogy ez megvalósuljon? Ha meg szeretnénk fogalmazni az elmúlt 4 év receptjét, elmondhatjuk, hogy kellett: sok-sok kitartás; áldozathozatal, lemondás; temérdek munka és tanulás; mindez egy jó nagy csipetnyi hittel és következetességgel fűszerezve; szeretettel és mosollyal díszítve.”

Joó Emőke maga és a társai nevében elmondta, nem bánták meg a hajdani továbbtanulási döntésüket.
„Rohanás az életünk, egy-egy örökös befejezés és örökös újrakezdés. Most számunkra is véget ért egy időszak, de bízunk benne, hogy az újrakezdés szülőföldünk és az egész Székelyföld hasznára válik. Mi tehát az elmúlt években túlléptünk a komfortzónánkon azért, hogy a turizmus-vendéglátás szakon tanuljunk, azért, mert az élet nem más, mint csupa tanulás. Nem bántuk meg ezen döntésünket, sőt, meg is szoktuk ezt a komfortzónán kívüli állapotot. Annyira meg, hogy néhány nyugodt hét után majd hiányérzetünk lesz…”

Szabó Attila, a MÜTF Oktatási Központ marketing- és kommunikációs osztályának vezetője a folyamatosan úton levés fontosságát hangsúlyozta:
„Ma ismét megbizonyosodhattunk arról az emberszabású igazságról, miszerint érdemes elindulni minden útra, mert az embert minden úton várják. Az úton levés izgalmas és harmonikus boldogságát kívánom mindannyiunknak!

A diplomaátadó ünnepséget egy tehetséges székelyudvarhelyi zenész, Antalfi József zongorajátéka színesítette.  

Sz. A.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


6. oldal / 459