NSKI: Kárpát-medencei fejlesztési fórumsorozat
2014. március 19. szerda, 05:46    PDF Nyomtatás E-mail
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) által kezdeményezett Kárpát-medencei fejlesztési fórumsorozat részeként március 18-án, kedden a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban az intézet képviselői helyi szakértőkkel, partnerszervezeteik képviselőivel találkoztak. 

A találkozót megelőzően Szász Jenő, az NSKI elnöke és Molnár György, a Nemzeti Integrációs és Kárpát-medencei Hálózatfejlesztési Igazgatóság vezetője sajtótájékoztatón ismertették a kezdeményezés részleteit. 

Az NSKI-elnök kifejtette: Magyarország kormánya a nemzeti egybetartozás tanúságtételéről szóló törvénnyel; a kettős állampolgárság intézményesítésével; az alaptörvény módosításával, mely kimondja, hogy Magyarország nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséget is visel a külhoni magyarok iránt; valamint a szavazati jog kiterjesztésével a nemzetegyesítésnek a közjogi értelemben vett pilléreit állította fel. Az intézet küldetése ennek a nemzeti integrációs folyamatnak tartalmat adni. 

„A nemzeti integráció nem másról szól, minthogy összefüggő Kárpát-medencei rendszereket építsünk az élet minden területén: oktatás, kultúra, egészségügy, szociális háló, gazdaság.
A Kárpát-medencét egységes térként kezeljük, s eszerint tervezzük meg a jövő lehetőségeit is. Egy új nemzetközösséget kell építeni, a 20. század negatív történéseire 21. századi modern eszközökkel kell választ adni, megoldásokat találni annak érdekében, hogy a magyarság meg tudjon újulni. A mi programunk a Kárpát-haza programja – azt deklaráltuk, hogy a jövőnket nem csupán a mai Magyarország területére kell terveznünk, hanem az egész Kárpát-medencére. Nekünk itt, a Kárpát-medencében van küldetésünk, és az NSKI-nak az a feladata, hogy ezt a fajta jövőképet próbálja biztatóvá tenni” – tette hozzá Szász Jenő.

Molnár György elmondta, feladatuk összekapcsolni a Kárpát-medencében a magyarság rendelkezésére álló erőforrásokat a nagy közös fejlesztési célok érdekében. Össze kell gyűjteni azokat a felkészült szakembereket, akik a fejlesztések világában dolgoztak az elmúlt évtizedekben, s az ő tudásuk és tapasztalataik alapján és ezeknek az összekapcsolásával egy fejlesztési hálózatot kell létrehozni.

„A fejlesztési hálózatépítés jegyében alapvetően az a célunk, hogy az élet minél több szakterületén készen álljunk a Kárpát-medencei szintű fejlesztési projektek megvalósítására. Ennek érdekében, első lépéseként egy szakértői és szervezeti adatbázis összeállítását kezdeményeztük. Reményeink szerint mire véget ér ez a fórumsorozat, mintegy 300 fejlesztési szakértő és közel 200 fejlesztéssel foglalkozó szervezet kapcsolódik össze a közös célok érdekében. Úgy látom, hogy a nemzeti integrációs folyamathoz a politikai és szakmai feltételek együttesen biztosíthatók” – fűzte hozzá Molnár György.     

A fórumsorozat március 19-én, szerdán Marosvásárhelyen folytatódik, további állomások: Kolozsvár, Magyarkanizsa (Délvidék) és Szatmárnémeti.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark