Kiterjeszti Észak-Korea ellen hozott szankcióit az EU
2016. április 01. péntek, 04:05    PDF Nyomtatás E-mail
Kiterjeszti Észak-Korea ellen hozott kereskedelmi és pénzügyi szankciót az Európai Unió - tudatta közleményében az Európai Unió Tanácsa csütörtökön. 

A nyilatkozat szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa március elején elfogadott határozatával összhangban hozott uniós döntés válasz az ázsiai ország januári és márciusi rakétakilövéseire.

A döntés a szankciókat kiterjeszti minden olyan árucikk ki- és behozatalára, amelyek akár közvetve is segíthetik az észak-koreai fegyveres erők kapacitásának bővítését.

A szankciók továbbra sem vonatkoznak az élelmiszeradományokra és a gyógyszersegélyekre - tették hozzá.

Az unió nyilatkozatában arra kérte a tagállamokat, hogy ellenőrizzenek minden Észak-Koreába induló és onnan érkező szállítmányt, szüntessék be olyan ásványi anyagok, mint a szén, a vas, vagy az arany exportját, valamint a repülőgép-üzemanyag eladását az ázsiai országnak.

A pénzügyi intézkedések között szerepel olyan bankszámlák zárolása, amelyek hozzájárulhatnak az ország tiltott programjainak finanszírozásához.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Megerősítették a repülőterek és nagykövetségek védelmét
2016. március 23. szerda, 04:54    PDF Nyomtatás E-mail
A román csendőrség megerősítette a repülőterek és nagykövetségek védelmét a brüsszeli terrortámadások után, de a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyelőre az ötfokozatú skála második, "elővigyázatos" szintjén tartja a terrorveszély miatti riasztást. 

"Európát érte terrortámadás, ez egy gyászos nap a civilizált világ számára" - állapította meg Klaus Iohannis államfő. A román elnök elítélte az erőszakos cselekményeket, együttérzéséről biztosította Belgiumot, és az ottani hatóságoknak felajánlotta Románia segítségét.

Dacian Ciolos román kormányfő szerint az eddigi információik szerint Romániát nem fenyegeti közvetlen veszély, és nincs román a brüsszeli támadás halálos áldozatai vagy sebesültjei között. Elmondta: a bukaresti hatóságok teljes szolidaritásukról biztosították a brüsszeli kormányt és az Európai Unió intézményeit, a Brüsszelben élő vagy ideiglenesen ott tartózkodó román állampolgárok számára pedig felajánlották a román nagykövetségen, illetve a bukaresti külügyminisztériumban alakult válságstáb segítségét.

A román Tarom légitársaság törölte öt keddi és szerdai brüsszeli járatát, de az ezekre váltott jegyeket elfogadják az Amszterdamba, Párizsba, Frankfurtba, Münchenbe vagy Londonba induló járatokon. A Tarom kedd reggeli brüsszeli járatát Amszterdamba irányították.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Szakértő: Brüsszel "puha" célpont volt
2016. március 23. szerda, 04:42    PDF Nyomtatás E-mail
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint Brüsszel és Belgium "puha" célpont volt a terroristáknak, mert a hatóságok sok feltárt problémát nem tudtak időben megoldani. 

A szakértő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, a párizsi merényletek után kiderült, hogy Brüsszelből indult el több terrorista is, a razziák ezt igazolták is, ennek ellenére a speciális belga törvények miatt nehézkes a felderítés, és ezeket a szabályokat nem változtatták meg.

Ezen kívül az unió vezetése is hibázhatott Horváth József szerint, mert - mint fogalmazott - meddő vitákat folytattak arról, hogy van-e összefüggés a migráció és a terrorizmus között, és valódi intézkedésekre nem került sor.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket
2016. március 23. szerda, 04:38    PDF Nyomtatás E-mail
Poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket a brüsszeli nemzetközi repülőtéren kedden végrehajtott terrortámadások elkövetői - közölte Francis Vermeiren, a légikikötőnek otthont adó Zaventem település polgármestere. 

"Taxival érkeztek a csomagjaikkal a repülőtérre. A pokolgépek a poggyászaikban voltak, amelyeket csomagszállító kocsikra raktak" - mondta el sajtóértekezletén a belga politikus.

A polgármester arról számolt be, hogy a merénylők két robbanószerkezetet működésbe hoztak, és bár a harmadik gyanúsított is csomagszállítóra rakta a táskáját, ő pánikba eshetett, és végül nem robbantotta fel a nála lévő pokolgépet.

A két robbantó életét vesztette. A harmadik gyanúsítottat azóta is keresi a rendőrség, a sötét hajú férfi kiléte egyelőre ismeretlen.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Osztrák alkancellár: a magyar kerítés helyes döntés volt
2016. március 21. hétfő, 04:55    PDF Nyomtatás E-mail
A magyar kerítés megépítése helyes döntés volt - jelentette ki Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár a Kurier című osztrák lap vasárnapi számának adott interjújában. 

Orbán Viktor megfelelően kezelte a helyeztet és sohasem mondta, hogy a menedékkérelmeket Magyarországon nem dolgozzák fel - mondta Mitterlehner. Egyúttal arra is kitért, hogy ugyan a menekültkérdésben megegyeznek álláspontjaik, azonban a magyar politikus nem minden nézetét osztja.

Az alkancellár kifejtette: sok menekültnek még mindig az az elképzelése, hogy Németországba megy, azonban szerinte arra nincs joguk, hogy kiválasszák a számukra legmegfelelőbb országot. A néppárti politikus úgy vélte: az elosztás kérdése nem befolyásolja azt, hogy szükség van az uniós külső határok védelmére, mégpedig nemcsak a törökországi, hanem az egész földközi-tengeri szakaszon.

Az alkancellár szerint a kis falvak lakói, akik még nem találkoztak közvetlen menekültekkel, inkább aggódnak a helyzet miatt, ezért az integrációt pozitív példákkal kell előmozdítani. Ebben segíthet az uniós külső határok védelme is, hiszen így az emberek újra azt érezhetik, hogy urai vagyunk a helyzetnek - jelentette ki Mitterlehner, aki a Törökországgal született uniós megállapodást illetően várakozó állásponton van.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


3. oldal / 197