A medve nem játék
2016. március 26. szombat, 13:47    PDF Nyomtatás E-mail
2016. március 17-én, csütörtökön a MÜTFSGR Projekt bemutató előadására, az Előjátékra készültem. A kíváncsiságomat csak fokozta a Gondűző pincéjének kissé sejtelmes, mégis barátságos hangulata, a minimalizált, furcsa díszlet, és a nézőtéren egymással beszélgető, várakozó nézők látványa. A szereplők és a rendező szintén elvegyült közöttük, beszélgettek, várakoztak. Ez volt ugyanis a darab alaphangulata is: a nagy nemzeti dráma előtti kissé feszült, máskor figyelemelterelő vagy figyelemfelhívó várakozás. 

Az előadás megkezdése előtt – az Előjáték előjátékaként – Balogh Bálint, az SGR Projekt vezetője elmondta, hogy a társulat alternatív színházként célul tűzte ki örömteli, pozitív energiák sugárzását. Mint kifejtette, szerinte a színház mára már nem felel meg eredeti küldetésének. Valamikor a színház valami szakrálist, örömtelit jelentett, ami rádöbbentette a nézőket valami nagy igazságra, de ugyanakkor lehetőséget, reményt is adott az élet jobbá tételéhez. Ezt a célt tűzi ki magának ez a csapat is úgy, hogy aktuális problémákat vet fel, a nézőre bízva annak továbbgondolását. Az Előjáték is székely tradíciónak beállított rossz szokások bemutatásával tart görbe tükröt számunkra, amelyet hol nevetve, hol fészkelődve vesz tudomásul a közönség. 

A színpadkép bár minimalista, de a fekete padon ülő két lány beszélgetéséhez éppen elég. A föléjük magasló kissé groteszk, színes szemeteszsákokkal díszített fa elemeit rendszeresen használják is a szereplők. Hol a kihúzott ágaival kardoznak, hol a zsákokat használják fel egy-egy téma megjelenítésére. Sőt, a fának az irodalomban már megszokott varázsereje is van, ami által kapcsolatot teremt az univerzum és az ember között. Ezzel is azt szimbolizálja, hogy a gondolatban megjelenített vágynak teremtő ereje van. Azzal pedig, hogy az egyik lány somlói galuskára vágyik, és végül a kívánsága nem egészen teljesül, a rendező enyhít a felvetés komolyságán.  

A két lány nevét nem tudjuk meg, így azt érezhetjük, bármelyikünk ott ülhetne a maga hétköznapi, modern problémáiról beszélve. Egyikük a feminista, karriert, önmegvalósítást kergető énjével viaskodik, másikuk érveket gyűjt magának és társának is arra, hogy a nőnek igenis az évezredek óta működő szerepköreiben kell megerősödnie. Ez persze konfliktusokat szül kettejük között, de a feszültséget jól oldják időnként a párbeszéd helyzetkomikumai.

A közönség veszi a lapot, ott nevet, ahol kell, és ott döbben meg, ahol már nem lehet nevetni. A történetből kizökkent, mégis újabb problémákat vet fel a rendező színpadra állása, amikor a lányokkal vitatkozva láttatja, hogy egy székely mondás, amin napi szinten nevetgélünk, mennyire degradáló lehet a nőkre nézve. Az álomképként megjelenő gyermekvállalás szépségei és nehézségei döntésre kényszerítik az embert.

Egy balladát is segítségül hív a rendező, amelyben egy vagyonát mentő, gyermekeit elhagyó asszony tragédiáját ismerjük meg, és amely egy bírósági tárgyalás képében jelenik meg a színpadon. 
Itt már nekünk kellett dönteni a lányokról is, magunkról is. Talán az a legnehezebb, amikor másokról döntve magunkat állítjuk ’bíróság’ elé.

Balogh Réka Adrienne

Visszhang

„Kikapcsolt, megnevettetett és elgondolkodtatott. Tetszett a darab puritánsága (két személy, minimális színpadi kellék), tetszett az üzenet közvetítésének módja, a színpadi megoldások. Ügyes csapat.” Balázs Ildikó

„Örülök a lelkes kis csapatnak, hogy volt energiájuk, türelmük és kitartásuk egy ilyen színvonalas előadást összehozni. Számomra akkor jó egy előadás, ha nem azon izgulok, hogy jól végezzék a szereplők a dolgukat, hanem a hangulata magával ragad és arra a kis időre elfelejtem a külvilágot. Ez megtörtént.” Göthér Orsolya

„Úgy éreztem, korunk és generációnk nagy kérdései vetődtek fel, és ahogyan a két színésznő külön szempontja által megvilágításba kerültek, mindannyiunk azonosultunk jó néhány gondolattal, akár egymásnak ellentmondóakkal is, még akkor is, ha ott és akkor a mellettünk levőnek nem vallottuk volna be. Mély mondanivalók könnyed humorral fűszerezve és két tehetséges fiatal hölgy = valódi és mély színházi élmény.” M. M. 

„Régen tanítanak, hogy a színház a közérzet temploma. Egy ily közérzeti szentélyben voltunk ma, egy remek előadáson, amelyet néha értettünk, próbáltunk érteni, míg máskor éreztünk. S ez így volt jól… 
Remek kor- és kórkép, megejtő pillanatokkal is fűszerezve – ez is az Előjáték.
Tompa Gábor kolozsvári rendező fogalmazta meg egyszer, hogy a közhiedelemmel ellentétben az a jó, ha nézők nem feltétlenül ki-, hanem bekapcsolódni járnak a színházba. Itt most mindkettő érvényesült: úgy ültem be kikapcsolódni, hogy mindeközben bekapcsolódtam. És fordítva.”
Szabó Attila 


MÜTF–SGR Projekt: Előjáték – „kognitív” várakozás egy felvonásban

Szereplők: Gál Judit, Benedek Tímea 
Rendező-szövegíró: Balogh Bálint 

Ráhangolódás: 
https://www.youtube.com/watch?v=kIZ25i4p7zA
https://www.youtube.com/watch?v=eNfC9bLSKAk

Figyelmesen figyelj, mert nemsokára újabb helyszínen az Előjáték!
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Mesés tojások az Artera Kis Mívesek Házában
2016. március 26. szombat, 05:30    PDF Nyomtatás E-mail
Az ünnep kiemeli az embert a hétköznapok taposómalmából, az előkészületi idő teremti meg az ünnep lelki és tárgyi feltételeit – vallják a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány munkatársai. 

A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó népi szokások felelevenítésével a családon belüli ünneplést szeretnék meghittebbé tenni azok számára, akik évről évre ellátogatnak a Mesés tojások húsvéti rendezvényükre, részt vesznek a közös alkotómunkában - mondta el a Más Rádiónak Miklós Zsuzsánna programfelelős. Az ünnepi találkozóra ezúttal nagypénteken került sor az Artera Kis Míves Házban.

A Kerekes Edit szentegyházi óvónő-kézműves szakmai irányításával zajló rendezvényen népes gyereksereg vett részt, de nem hiányoztak a fiatalok és felnőttek sem. 

Kerekes Edit a foglalkozást egy húsvéti dal tanításával indította, ezt követően a tojásíráshoz szükséges hagyományos eszközöket (kesice, méhviasz), azok szakszerű használatát mutatta be. A kesicével gyimesi, barcasági és más erdélyi, valamint dunántúli és felvidéki mintákat írhattak tojásaikra a résztvevők. 

A Miklós Zsuzsánna vezetésével zajló ünnepi míves tevékenységet Szabó Ildikó kézműves-néptáncos segítette. 

A már több éves múlttal büszkélkedő közösségi rendezvény ezúttal is nagy sikert aratott, a résztvevők lelkesen rajzoltak, festettek, és nagyon szép alkotások születtek.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
„Tamással hitetlenkedő, júdáscsókkal kereskedő...”
2016. március 25. péntek, 07:44    PDF Nyomtatás E-mail
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Nagycsütörtöki tojásfestés a Múzeumban
2016. március 24. csütörtök, 04:44    PDF Nyomtatás E-mail
A Haáz Rezső Múzeumban már hagyománnyá vált a nagycsütörtöki tojásfestés gyakorlata. Ma, március 24-én 15–17 óra között várjuk a gyerekeket húsvétra hangoló foglalkozásunkra, ahol hagyományos tojásfestési technikával, és számos dekorációs ötlettel ismerkedhetnek meg. 

A foglalkozást 7–15 éveseknek ajánljuk. Arra kérjük a tojásfestési szándékkal érkezőket, hogy hozzanak magukkal 2-3 főtt tojást. A helyek száma korlátozott, ezért kérjük, részvételi szándékukat előzetesen jelezzék a 0787-654898-as telefonszámon. Részvételi díj: 2,5 lej
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Ma – Udvarhely Néptáncműhely: Üveghegy ösvénye
2016. március 24. csütörtök, 04:28    PDF Nyomtatás E-mail
Március 24-én, csütörtökön 19 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagytermében lesz megtekinthető az Udvarhely Néptáncműhely Üveghegy ösvénye c. előadása, mellyel Kőrösi Csoma Sándornak és Erőss Zsoltnak állít emléket.

Ötlet, forgatóköny, rendezés: Orza Calin
Koreográfus: Mihályi Gábor, Orza Calin
Díszlet-jelmez: Balázs Gyöngyi, Tamás Tibor
Fény: Toásó István 
Hang: Zilincki Károly
Vetítés: Ferencz Hunor
Zene: Molnár Szabolcs
Ének: Demeter Erika
Zenészek: Ádám Júlia, Bajna György, Fazakas Albert, Kelemen István, Melkuhn Róbert, Molnár Szabolcs, Orendi István, Szilágyi László
Előadók: Antal József, Bala Előd m.v., Bálint Endre, Faluvégi Erzsébet, Forgács Hunor, Hajdó Lóránt, Kerekes Szendike, Koszta Krisztina, Osváth Ildikó, Sipos Réka, Tőkés Csaba-Zsolt m.v., Fülöp Csaba

India és Nepál határán magasodik a nyolc és félezer méteres Kancsendzönga hegytömbje. Nevének jelentése „a hó öt kincse”: arany, ezüst, drágakő, vetőmag és szent könyv. A helyiek vallása a hegyet szentként tiszteli, ám magyar vonatkozásban is jelentős e hegy. Lábánál, a dardzsilingi temetőben, a keletkutató világhírű nyelvész, Kőrösi Csoma Sándor földi maradványai találhatók, a csúcsától nem messze, valahol az örök hó és fagy birodalmában, a legsikeresebb magyar hegymászó, Erőss Zsolt teste pihent meg örökre. A kétférfit majd két évszázadnyi idő választja el, de a nyilvánvaló különbözőségeik ellenére, azonos jellemvonásokat is találhatunk bennük: mindketten belső hangjukat megalkuvás nélkül követve alakították eseménydús életüket, vállalva egy, a kortársaik számára sokszor érthetetlennek, értelmetlennek tűnő kihívást. Bár más-más szándék és indíték vezette őket, másféle célok felé irányultak és a megvalósításaik is különböző értékrendbe sorolhatók, kettejük alakjának egyetlen produkcióban való felidézése különös lehetőségeket rejt. A cselekmény a tánc- és fizikai-színház stilizált nyelvezetén, a gazdag képzettársítást, többsíkú olvasatot kínáló lírai-balladai hangulatú képeksorán át bontakozik ki, s ez által kívánja egyetemes érvénnyel felmutatni a szándékában és elhatározásaiban meginghatatlan két hős önmegvalósító életétés megrendítő halálát. Alkotóinak szándéka szerint az előadás egyben megkésett sirató és tisztelgés is a két erdélyi székely-magyar alakja és áldozatos munkássága előtt, képzeletbeli zarándoklat ismert-ismeretlen nyugvó-helyükhöz, a mesebeli üveghegy ösvényét követve. 
Orza Calin
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


7. oldal / 230