„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”
2015. október 23. péntek, 04:53    PDF Nyomtatás E-mail
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Szász Jenő: a nemzeti történelmet nem elég tanítani
2015. október 23. péntek, 03:54    PDF Nyomtatás E-mail
A nemzeti történelmet nem elég tanítani, eszméinek követésére a fiatalokat nevelni kell - mondta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a budapesti Bem József-szobornál tartott koszorúzási ünnepségen csütörtökön. 

A Rákóczi Szövetség rendezvényén Szász Jenő hangsúlyozta: az '56-os forradalom hatása csak akkor lehet teljes, ha az egymást követő nemzedékek saját múltjukként megismerik, vállalják eszméinek és céljainak követését, és nem távolodnak el tőlük "divatos áleszmék és a globalizáció kóros és káros jelenségeinek hatására".

Úgy fogalmazott: "ha összmagyar együttgondolkodással fogalmazzuk meg nemzetpolitikánkat, (...) ha nemzetmentő akarásunkat és cselekedeteinket nem veszélyeztetjük belső széthúzással, ha nem ijedünk meg (...) néhány nemzetközi csoport rosszallásától, akkor és csak akkor tudunk példát mutatni, csak akkor tudjuk egységes nemzetté kovácsolni hazánkat".

A nemzet helyzetének, közös nemzeti érdekeinek felismerése a hit, a lelkiismeret parancsa. "Lehetnek eltérő válaszaink, cselekedni azonban csak egyféleképpen lehet, és ehhez a cselekvéshez szükség van minden magyar emberre" - hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Ki kell mondani, hogy 1956-nak voltak példaképei, de voltak árulói is. A következő évtizedek történelme pedig azon múlik majd, hogy melyik magatartást tanulják meg jobban a fiatalok, az a nemzedék, amelyik majd alakítja az ország sorsát.

Hozzátette: "fel kell ismerni egymásra utaltságunkat. Ennek az országnak, ennek a nemzetnek mi vagyunk a tulajdonosai, a gazdái, és kizárólag rajtunk múlik, hogyan gazdálkodunk akarásunkkal, időnkkel és történelmi tapasztalatainkkal", az 1848-as szabadságharccal, az 1956-os forradalommal és az 1989 utáni lehetőségekkel.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A résztvevők - köztük ezer határon túli fiatal - a Műegyetemnél tartott megemlékezésről vonultak át fáklyákkal a Bem József térre.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Több mint 312 ezer illegális bevándorló lépte át a magyar határt
2015. október 05. hétfő, 09:31    PDF Nyomtatás E-mail
Év eleje óta 312 111 illegális bevándorlóval szemben intézkedett a rendőrség - mondta Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán. 

Vasárnap 5925 ember lépte át a határt, ebből a magyar-szerb határszakaszon 43-an, a magyar-horvát határon át pedig 5878-an érkeztek - ismertette.

Szeptember 15. óta 563 határzárral kapcsolatos bűncselekmény miatt indított eljárást a rendőrség, 542 esetben határzár tiltott átlépése, 21 esetben határzár megrongálása miatt - tette hozzá.

Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese a műsorban elmondta, hogy vasárnap 42 menedékjogi kérelmet nyújtottak be, ezek közül azonban egyet sem a tranzitzónákban regisztráltak. Január óta összesen 176 168-an kértek menedékjogot.

Hozzátette, a befogadóintézményekben jelenleg 638 ember van.    Kiss Attila beszélt arról is, hogy az eddig regisztrált kérelmezők 80 százaléka férfi, akiknek 51 százaléka a 18-34 éves korosztályba tartozik. Év eleje óta több mint 8600 kísérő nélküli kiskorú kérelmét is regisztrálta a BÁH - fűzte hozzá.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Mesterségek ünnepe - a pásztorélet misztikus világa
2015. augusztus 20. csütörtök, 08:14    PDF Nyomtatás E-mail
A pásztorok élete kerül a középpontba az idei Mesterségek ünnepén. Az esemény ma, augusztus 20-án, csütörtökön kezdődik és 23-án, vasárnap zárul a budai Várban. 

Az idén 29. alkalommal megvalósuló rendezvényen az érdeklődők a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg. Mindemellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézműves vásár és gyermekprogramok is várják a látogatókat - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.


Mint írják, a Várkert Bazár felkérésére augusztus 20-án nyílik meg a Testőrpalotában az Örökség és újítás című kiállítás, amely a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legkitűnőbb mestereinek alkotásaiból válogat a hagyományőrzés és az újragondolás párosítása jegyében. A kiállítás november 22-ig tekinthető meg.

Az idei Mesterségek ünnepe a pásztorélet misztikus világát emeli ki a hagyományok sorából. Bekukkanthatunk egy valósághű pásztorhajlékba, kézbe vehetjük az egykori pásztorok kedvelt hangszereit, belekóstolhatunk jellegzetes ételeikbe. A pásztoremberek kézművestudásukról is ismertek, foglalatosságaik közt megtalálhatjuk a csont- és szarufaragást, a szűr- és subakészítést, a bőrművességet - mindezen mesterségek művelői és alkotásai láthatók lesznek a várban.

A rendezvényen főzőbemutatók, néprajzi előadások, mesék, koncertek, bábszínházi előadások, tánc- és énektanulás, pásztorjátékok is várják a látogatókat. A közönség találkozhat a Langaléta Garabonciásokkal, Gulyás László mesemondóval, a Szigony zenekarral, valamint Fekete Dávid vásári bábjátékos Vitéz László-bábelőadásával. A gyerekek számára lesz csuhézási, gyékényezési, agyagozási lehetőség, de aki szeretne, készíthet báránykát, ostort, kukoricaállatkát is. A Savoyai-teraszon is népi játékok szórakoztatják majd a legkisebbeket.

Az idei díszvendég Spanyolország; mestereik a kézműves hagyományokat és kultúrát kiemelten ápoló régióból, Extremadurából érkeznek. A budai Várban egyebek közt spanyol ékszerkészítők, üvegfestők, cipészek, bőrdíszművesek, fazekasok alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Külföldi mestereket még más országokból is várnak a szervezők: ízelítőt kap a látogató Algéria, Törökország, Kirgizisztán és Üzbegisztán népművészetéből.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által megrendezett eseményen színpadra lép mások mellett Lajkó Félix, a Muzsikás Együttes, Szirtes Edina és a Fabula Rasa, az Etnofon, a Kerekes Band. Lemezbemutató koncertet tart Kubinyi Júlia, fellép a torontói Kodály Néptáncegyüttes és a lengyel Jantar Népdalegyüttes. A programok két színpadon láthatók, a Korona Színházban kamarazenei és utcaszínházi produkciók mellett divatbemutatót is tartanak.

A fesztiválon a hagyományos finomságok mellé odakerülhet a tálcára a zalai dödölle, a töki pompos és a kürtőskalács is, és a kínálatban megtalálhatók a kézműves sajtok.

Mint a közleményben áll, a Mesterségek ünnepe is helyet kapott az Európa legrangosabb művészeti eseményeit értékelő EFFE (Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért) minősítésben, így 2016-ig viselheti az Európai Fesztiválszövetség (EFA) rangos elismerésének védjegyét.

A részletes programról, a kedvezményekről a rendezvény honlapján és Facebook-oldalán található folyamatosan frissülő információ (www.mestersegekunnepe.hu).
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Az Udvarhelyi Fiatal Fotósklub kiállítása Tatabányán
2015. június 25. csütörtök, 06:07    PDF Nyomtatás E-mail
Tatabánya és Székelyudvarhely kapcsolata 15 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta lendületesen fejlődik. A 2005-ös árvíz óta rengeteg civil és hivatalos szál fűzi össze a partnervárosok lakóit az élet szinte minden területén.

2014-ben Tornai Szilárd, székelyudvarhelyi fiatal fotós jelentkezett a tatabányai Kép-Szín-Tér fotós táborába. A gazdag programból A Vértes Agorája látogatása sem maradhatott ki. Sashegyi Gabriella, a Kortárs Galéria munkatársa teret, kiállítási lehetőséget kínált Tornai Szilárdnak és vele az Udvarhelyi Fiatal Fotósklubnak. 

2015. június 22-én, hétfőn 17 órakor Tatabányán, A Vértes Agorájában nagy sikerrel nyílt meg a 15 székelyudvarhelyi fiatal fotós alkotásaiból válogatott kiállítás. Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere és Dallos István fotográfus ajánlotta a látogatók figyelmébe a képeket, amelyek Székelyföldön készültek - tudta meg a Más Rádió Cserteg István térségi szakmai munkatárstól.

Az Udvarhelyi Fiatal Fotósklub fő célja, hogy az ifjú tehetségeket segítse. A fotósklub jóvoltából az Udvarhelyszéken élő diákok egy közösséghez tartozhatnak, ahol olyan csapatban tevékenykedhetnek, ahol kamatozni tud kreativitásuk, tudásuk és kialakul jövőképük. Fotóikkal megmutathatják világszemléletüket, kifejezhetik önmagukat.

A klub már számos fotós túrát tartott a természetben, emellett minden szerdán másfél órás tematikus tevékenység folyik, ahol megosztjuk egymással eddigi tapasztalatainkat, és újabb tudásra teszünk szert. Már két sikeres, saját fotókiállításunk is volt, amelyek az Udvarhely régen és most és AMi Hargitánk címeket viselték. A Hargita lábánál szerveztük meg az első Photoweekend elnevezésű akciónkat, amikor egy hétvégén keresztül közösen fotózhattunk. Ezt követte az első Fotómaraton, ami egy interaktív fotós verseny volt Udvarhelyen. Most nagy izgalommal nagy sikerrel mutatkozhattunk be Tatabányán is. A kiállítás augusztus 31-ig látogatható A Vértes Agorájában – nyilatkozta Tornai Szilárd.

A kiállítás alkotói: Ádám Szilamér, Darius Adorján, Dénes Botond, Farkas Zsolt, Jakab Kristóf, Kovács Tamás, Mag Róbert, Máté Anita, Sándor Krisztián, Takács Andrea, Tornai Szilárd, Varga Hunor, Vass Tamás és Zavaczki Krisztián.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


6. oldal / 167