Tarlós: van esélye a budapesti olimpiának
2015. június 24. szerda, 05:30    PDF Nyomtatás E-mail
Tarlós István szerint van esély arra, hogy 2024-ben Magyarországon rendezzék meg a nyári olimpiai és paralimpiai játékokat.

A főpolgármester a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában beszélt erről kedden azután, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

Tarlós István úgy fogalmazott: "megvan azért az esélye Magyarországnak. Nem nulla ez az esély mint korábban" - mondta a főpolgármester utalva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 reformprogramjára, amely az olcsóbb és kisebb olimpiák megrendezését támogatja.

Elmondta azt is, hogy a NOB "óriási összegeket ad" az olimpiarendezésre, a maradékot az országnak és a fővárosnak kell majd előteremtenie.

Tarlós István ugyanakkor megjegyezte, óva int mindenkit attól, hogy beleélje magát, hogy Budapest megkapja a rendezés jogát.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Román exportra megy a nagykörűi cseresznye zöme az idén
2015. június 23. kedd, 05:42    PDF Nyomtatás E-mail
A nemzetközi hírű nagykörűi cseresznyéből megugrott a kivitel az idén a szomszédos országokba, eközben visszaesett a korábbi nyugat-európai piacok érdeklődése - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

Veres Nándor elmondta: a Tisza-parti községben tart a cseresznyeszüret, a helyi ültetvények túlnyomó többsége nagy szemű, ropogós germersdorfi fajta, amelynek termését az idén közepes mennyiség és az átlagosnál valamivel jobb minőség jellemzi.

Az érés idején és a szüret kezdete óta lehullott eső ellenére a gombabetegségek nem jelentek meg tömegesen, és szemek sem repedtek ki - tette hozzá. Jelezte, hogy a gazdák többségének az exportnál elvárt 24 milliméter feletti átmérőjű szemméret teljesítése sem okoz gondot, miután a gyümölcsök zöme eléri a 26-28 millimétert.

A polgármester hangsúlyozta: a magyar piac telített, a községben termett cseresznye túlnyomó részét az eddigieknek megfelelően az idén is exportálják. A külföldi piacok jelentősen átrendeződtek az elmúlt években, a korábban meghatározó osztrák, német és olasz export aránya, hasonlóképpen a litván és lett kivitel elenyészőre csökkent. Ugyanakkor meredeken emelkedik a környező országok súlya az értékesítésben. A 400-500 tonnára becsült idei termés mintegy kétharmadát Romániába szállítják, emellett Lengyelországban és Szlovákiában is van kereslet a körűi cseresznye iránt - közölte Veres Nándor.

Ismertetése szerint a felvásárlási ár a szüret elején kilónként 500 forintról indult, és mostanra 300 forint körül stabilizálódott. Ez az összeg közepesnek mondható, azonban a költségek növekedése miatt a jövedelmezőség lassan csökkent az elmúlt tíz évben - mondta.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. A Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos ültetvény létesült itt. Az alig kétezer lakosú településen szinte nincs olyan ember, aki gazdálkodóként ne került volna már kapcsolatba a gyümölccsel.

A községben található Magyarország legnagyobb, összességében kétszáz hektárt meghaladó cseresznyése, ahol négy-ötféle terem a gyümölcsből. Nagykörű büszkélkedhet az ország egyetlen, hetvenhét féle cseresznyefát felvonultató cseresznyefajta-gyűjteményével is.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Megugrott a illegális bevándorlók száma
2015. június 22. hétfő, 05:00    PDF Nyomtatás E-mail
Megugrott a hétvégén az országba érkező illegális bevándorlók száma, csak szombaton 661 határsértőt fogtak el a rendőrök - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában. 

Az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint a hét utolsó napjaiban mindig többen próbálkoznak, mint a hét elején.

A tudósítás szerint sokan a Tisza árterében várták vasárnap hajnalban, hogy bejussanak valahogyan Szegedre, ők futva menekültek a rendőrök elől. Vannak akikre embercsempész vár, mások autóval vagy vonattal próbálnak meg továbbjutni Nyugat-Európa felé. Rengeteg határsértő próbál meg elbújni a Tisza töltése melletti erdőben is.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Százezer gyermek az Erzsébet-táborokban
2015. június 22. hétfő, 04:52    PDF Nyomtatás E-mail
Mintegy százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget idén az Erzsébet-program - mondta az emberi erőforrások minisztere vasárnap este Zánkán, az Erzsébet-táborok megnyitóján. 

Balog Zoltán kiemelte: Magyarországon mára van egy olyan nemzeti üdülési alapítvány, van egy olyan táboroztatási program, amilyen az elmúlt 25 évben nem létezett.

Hangsúlyozta, az Erzsébet-program révén idén közel százezer magyar gyermek vehet részt különböző programokon Magyarországról és a határon túlról.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke, Guller Zoltán elmondta, Zánkán több mint 1700, Fonyódligeten közel ezer, Balatonberényben 250, a székelyföldi táborban, Ivóban pedig 150 gyerek részvételével kezdődtek meg a táborok.

A szervezők tájékoztatása szerint az Erzsébet-program fennállásának négy évében az ideivel együtt több mint 600 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, köztük több mint 300 ezer gyermek. Idén eddig 180 ezernél is több érintett részesült támogatásban.

Csak az Erzsébet-táborok részeként idén közel 64 ezer gyermeknek segítettek a nyári kikapcsolódásban, rajtuk kívül a rendezvényeken közel 58 ezer nyugdíjas - a kedvezményes fürdőbelépőkre vonatkozó pályázaton 30 ezren, míg a szociális üdültetésin 28 ezren - több mint 43 ezer családos, közel hatezer fogyatékossággal élő, és több mint tízezer ember vett részt.

Idén június 21. és augusztus 28. között, tíz héten át Magyarországon három helyszínen, Balatonberényben, Fonyódligeten és Zánkán, a határon túl pedig a székelyföldi ivói Erzsébet-táborban várják a fiatalokat színvonalas programok: kézműves- és sportfoglalkozások, koncertek, színházi előadások, táncházak, kirándulások, kalandpark, kutyaterápiás programok, népi játékok, valamint, drogprevenciós, hitről és elfogadásról, illetve környezetvédelemről szóló előadások.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Kiss Daniella nyerte a Magyarország Szépe versenyt
2015. június 22. hétfő, 04:48    PDF Nyomtatás E-mail
Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában. 

A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri.

A közönség is Kiss Daniellát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben.

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért.

A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és - a tavalyi évhez hasonlóan - nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat.

A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak.

A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.

Kulcsár Edina, a tavalyi magyar szépségkirálynő a 2014-es világverseny londoni döntőjén második helyezést ért el.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark


7. oldal / 167