Bajnokok Ligája – harmadik selejtezőforduló
2010. július 30. péntek, 12:11    PDF Nyomtatás E-mail

Szerdán játszodták a Bajnokok Ligája harmadik selejtező körét. A román Unirea Urziceni hazai pályán döntetlent játszott a Zenittel, így a továbbjutó sorsa Szentpéterváron dől el. A magyar bajnok Debrecen hazai pályán kikapott a Baseltől, ezért nagyon kicsik az esélyei a továbbjutásra. Az eredmények:

Bővebben...
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Labdarúgás – Debrecen máris búcsút inthet a BL-nek
2010. július 29. csütörtök, 10:03    PDF Nyomtatás E-mail
A Debrecen úgy indult neki a labdarúgó Bajnokok Ligája 2010-2011-es szezonjának, hogy az első magyar csapat szeretett volna lenni, amely kétszer is bejut a sorozat csoportkörébe. A Basel elleni budapesti vereség után azonban a csapat olyan távol került a csoportküzdelmektől, mint amekkora a különbség a debreceni Oláh Gábor utcai és a bázeli St.Jakob-Park stadionok között.
Mivel a civis városban található létesítmény továbbra sem felel meg az UEFA követelményeinek, ezért a magyar bajnok a harmadik selejtezőkör hazai meccsét az Újpest otthonául szolgáló Szusza Ferenc stadionban rendezte. Az újpesti lelátók pedig talán meglepve szemlélték, hogy az első ziccer a debreceni Coulibaly előtt adódott (Costanzo védett), majd a következő lehetőség is Yannick lövése után halt el. A vendégek első ízben a 20. percben Shaqiri lövése révén veszélyeztettek – Verpecz kapus ekkor még védeni tudott –, a második helyzetükből azonban máris vezetést szereztek. Egy jobb oldali beadás után a védők röviden szabadítottak fel, Stocker 25 méteres lövése még meg is pattant valakin, így Verpecznek esélye nem volt hárítani. Mint ahogy a 38. minutumban Costanzónak sem lett volna, de Varga 12 méteres lövése elszállt a kapu fölött.
A szünet után a Debrecen megpróbált még inkább aktívabbá válni (az első játékrészben sem játszott alárendelt szerepkörben), mégis a svájci kontrák jelentettek több veszélyt (Huggel, Shaqiri).
Bővebben...
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Mărgineanu is a keretben
2010. július 28. szerda, 12:42    PDF Nyomtatás E-mail
Szerdán utazott el a román ifjúsági válogatott a szlovákiai Európa-bajnokság helyszínére. A román válogatott, amelynek tagja a székelyudvarhelyi SzKC frissen igazolt beállója, Mărgineanu Alexandru, a D csoportban van besorolva Svédországgal, Horvátországgal és Szlovéniával.
A D csoport menetrendje:
július 29., 17 óra: Románia – Horvátország
július 31., 15 óra: Románia – Szlovénia
augusztus 1., 17 óra: Románia – Horvátország
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Maradona nem marad
2010. július 28. szerda, 12:40    PDF Nyomtatás E-mail
Sajtóértesülés szerint Diego Maradona távozik az argentin labdarúgó-válogatott éléről, miután nem sikerült megegyeznie a szövetség elnökével, hogy továbbra is eddigi stábjával dolgozhasson. Fernando Signorini, a nemzeti együttes jelenlegi erőnléti edzője azt nyilatkozta kedden a helyi Fox Sports tv-csatorna Kilencven perc című műsorában, hogy a „Maradona-korszak” ezzel lezárult.
„A folyamat már megfordíthatatlan – szögezte le Signorini. – Azt érzékeltették, hogy őt szeretik, a többit viszont dobja ki.”
Julio Grondona, a helyi szövetség elnöke több helyen is le akarja cserélni a kapitány segítőit.  A játékosként 1986-ban vb-aranyérmes szakvezető csapata a németektől elszenvedett 4-0-s vereséggel búcsúzott a dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőjében.  Az argentinok legközelebb augusztus 11-én, Dublinban, az Írország elleni barátságos találkozón lépnek pályára, majd szeptember 7-én, valószínűleg New Yorkban a világ- és Európa-bajnok spanyolokkal csapnak össze.
 
FacebookTwitterGoogle bookmark
Spanyolország a világbajnok
2010. július 23. péntek, 13:04    PDF Nyomtatás E-mail

A spanyol válogatott nyerte a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot, miután a vasárnapi, johannesburgi döntőben hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a hollandokat. A győztes gólt Andrés Iniesta szerezte a 116. Percben.
Az Európa-bajnok spanyolok történetük első vb-címét ünnepelhetik, a gárda egyúttal a második csapat, amely Európa-bajnokként tudott győzni a németek 1974-es diadala után. A két eseten kívül még egy csapat birtokolta egyszerre a két címet, de a franciák az 1998-as diadaluk után lettek kontinenselsők 2000-ben. Európai csapat először győzött más kontinensen, Spanyolország pedig a nyolcadik ország, amely megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot. A hollandok 1974 és 1978 után a harmadik vb-fináléjukat bukták el, ami szintén egyedülálló.
És még egy „leg”: a spanyolok zsinórban negyedik 1:0-s győzelmüket érték el a vb-n, és az egész tornán mindössze nyolc gólt rúgtak.
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében győztes spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque: „Nagyon nehezen kiharcolt győzelem volt, de fantasztikus játékosaink vannak. Még szerezhettünk volna egy vagy több gólt is. A sikert nagyon megérdemeltük. Nagyon boldog vagyok.”
Játékvezetői szempontból rendkívül nehéz mérkőzés volt. Howard Webb 13 sárga- és egy piroslapot osztott ki – teljesen jogosan. Ebből nyolcat és a pirosat kapták a hollandok, többnyire szándékos durvaságért, és ötöt a spanyolok, jobbára fegyelmezetlenség miatt. A 110. percben Heitinga került a kiállítás sorsára, ám Webbnek szintén ki kellett volna állítania a végig reklamáló és fegyelmezetlen Robbent, ám rajta megkönyörült az angol.
A holland-spanyol mérkőzés a labdarúgó-világbajnokságok történetének hatodik hosszabbításos döntője. A johannesburgi összecsapás 0-0-ra állt a rendes játékidő végén. Ezt megelőzően az 1934-es, az 1966-os, az 1978-as, az 1994-es és a legutóbbi, 2006-os finálé dőlt el hosszabbítás után. Ezekből az 1994-es és 2006-os találkozó jutott el a 11-es párbajig.

 
FacebookTwitterGoogle bookmark


156. oldal / 156