Segélykoncert egy énekesért
2011. február 17. csütörtök, 12:41    PDF Nyomtatás E-mail
Súlyos betegségben szenved a marosvásárhelyi Téglagyári Megálló énekese – az együttes székelyföldi segélykoncert-turnét tart márciusban. A 46 éves Köllő László ismert figurája az erdélyi rock-életnek: előbb az Autostop MS, majd hosszú évekig a Téglagyári Megálló énekeseként láthatta-hallhatta a közönség.

Az Angyalnak is becézett Lacinál egy autóbalesetet követő kivizsgálás során agydaganatot fedeztek fel, januárban műtéten esett át Marosvásárhelyen. Betegségéből ez azonban nem gyógyította ki, további (kemoterápiás) kezelésre van szüksége. Társai, a Téglagyári Megálló együttes tagjai ezért márciusban segélykoncert-turnét szerveznek különböző székelyföldi városokban: Székelyudvarhelyen március 11-én, pénteken este lépnek fel a helyi Shadows társaságában, a koncertet a Kossuth Lajos utcai Thunder Rock Clubban tartják. Ercsei Ferenc, az együttes vezetője elmondta, hogy a koncerteken 10 lejes belépő lesz, de elhelyeznek egy perselyt is, amibe szintén lehet adományokat elhelyezni.


Segíts, te is lehetsz Angyal!




Aki nem tud részt venni az eseményen, de támogatni szeretné Lacit, megteheti a következő bankszámlaszámokon keresztül:

LEJ - RO 18 BTRL 02701205R86465XX 
FORINT -  RO 59 RZBR 0000060013273102 RZBRROBU  
EURO - RO 59 RZBR 0000060013273094 RZBRROBU
 
FacebookTwitterGoogle bookmark